Olvasási idő: 2 perc

Első és harmadik helyezést ért el két kolozsvári csapat a bécsi Modul Egyetem és Mathias Corvinus Collegium által szervezett, Modul Business Championship nevű nemzetközi esettanulmány-versenyen. A fiatalok május 9–11. között vettek részt a Bécsben megrendezett döntőn.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetet a bécsi döntőben idén két, háromtagú csapat képviselte, miután egy Közép- és Kelet-Európa szintű online selejtezőt követően bejutottak a helyszíni 8 csapatos döntő fordulóra – adta hírül a kar.

Az Orient csapat a dobogó legfelső fokára állhatott a végső döntőben, ezáltal egy kínai tanulmányutat nyerve. A csapat tagjai: Ábrán Kinga-Réka, Pastor Kende-Ferenc és Szekernyés Péter, az MCC Egyetemi Programjának hallgatója.

Az elsőéves hallgatókból álló Lokomotiv GTM csapat a döntőben harmadik helyezést szerzett. A csapat tagjai Forró Gellért, Hadnagy Magor és Ilyés Tamás. A kolozsvári csapatok felkészülését dr. Györfy Lehel-Zoltán egyetemi docens, dr. Szász Levente egyetemi tanár, dr. Rácz Béla-Gergely egyetemi adjunktus, az MCC oktatója és Izsák Réka doktoranduszhallgató, az MCC munkatársa koordinálta.

A verseny tematikája az osztrák állami vasút, azaz az Österreichische Bundesbahnen (ÖBB) versenyképességének megtartása és növelése volt más tömegközlekedési ágazatokhoz képest.  A csapatok az ÖBB számára különböző jegycsomagok létrehozását javasolták, azonosítva a főbb célcsoportokat, emellett pedig meghatározva egy illeszkedő marketing stratégiát.

Május 10-én, a helyszínen került sor az esettanulmány megoldására; miután a csapatok megkapták az írott esettanulmányt, 24 óra állt rendelkezésükre kidolgozni a megoldásokat. Másnap a prezentációk bemutatása következett a szakmai zsűrinek, először az elődöntőben, majd ezt követően a végső döntőben, melyben három csapat mérkőzött meg egymással. A kolozsvári csapatok kiemelkedő teljesítményt nyújtva végül a dobogó legmagasabb és harmadik fokára is felállhattak.

Fotó: BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar, Magyar Intézet