Az ízeltlábúak varázslatos világa című élménybiológiai program egy kiállítással egybekötött interaktív előadás, amelynek kettős célja az ismeretterjesztés és az érzékenyítés. A program résztvevői gazdag kiállítási anyag, élő trópusi állatok és változatos pedagógiai eszköztár segítségével ismerkedhetnek az élővilág kevésbé ismert (és sokszor félreismert) csoportjával.
A kiállítás részét képezik tematikusan rendezett preparátumok (köztük színpompás trópusi pillangók vagy éppen a Föld legnagyobb bogárfajai), terráriumokban bemutatva különböző ragadozó ízeltlábúak (madárpók, skorpió, ostorlábú stb.), és több, ügyesen rejtőzködő botsáskafaj, amelyek a foglalkozás során kézbe is vehetők, testközelből is megismerhetők.
Dr. Juhász Orchidea eredeti végzettségei szerint filozófiatanár, kulturális antropológus és fejlesztőpedagógus, 21 évig volt a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének oktatója, ahol főként szociálpedagógiai és módszertani tartalmakat tanított. Adjunktusi állását hátrahagyva, 2020-ban régi nagy álmát valósította meg: a Miskolci Egyetemen létrehozta a Közösségi Szolgálati Irodát, amelynek jelenleg is vezetője. Munkatársaival különböző önkéntes tevékenységeket szervez, és változatos közösségi szolgáltatásokat valósít meg az egyetem magyar és külföldi hallgatói, illetve dolgozói számára.
Főállása mellett Az ízeltlábúak varázslatos világa címmel rendszeresen tart élménypedagógiai foglalkozásokat iskolákban, óvodákban, művelődési intézményekben. A családi rovarász hobbiból kinőtt egyedi programjával eddig több mint 28 ezer érdeklődőhöz jutott el.
A program időtartama: 1 óra (interaktív előadás, amelyet a kiállítás tapintható, közös felfedezése követ). Az előadás interaktív jellegéből adódóan a csoportlétszám korlátozott, maximum 25 személy vehet részt.
Az érdeklődő felnőttek, gyerekek az alábbi két időpont egyikére regisztrálhatnak:
18 órától: itt!
19 órától: itt!
A tevékenység elsősorban gyerekeknek javasolt, de felnőttek is részt vehetnek. Kérjük, amennyiben egy családból több felnőtt vagy gyerek is részt kíván venni az eseményen, minden személyre külön regisztrációs űrlapot legyenek szívesek kitölteni!
A legfrissebb információkért kövesse Facebook eseményünket!