Dr. Juhász Orchidea eredeti végzettségei szerint filozófiatanár, kulturális antropológus és fejlesztőpedagógus, 21 évig volt a Miskolci Egyetem tanárképzés oktatója, ahol főként szociálpedagógiai és módszertani tartalmakat (pl. kooperatív technikákat, tanítási drámát, projektpedagógiát) tanított. Adjunktusi állását hátrahagyva, 2020-ban egy régi nagy álmát valósította meg: a Miskolci Egyetemen létrehozta a Közösségi Szolgálati Irodát, amelynek jelenleg is vezetője. Munkatársaival különböző önkéntes tevékenységeket szervez és változatos közösségi szolgáltatásokat valósít meg az egyetem magyar és külföldi hallgatói, illetve dolgozói számára.
Főállása mellett „Az ízeltlábúak varázslatos világa” címmel rendszeresen tart élménypedagógiai foglalkozásokat iskolákban, óvodákban, művelődési intézményekben. A családi rovarász hobbiból kinőtt unikális programjával eddig több mint 28 ezer érdeklődőhöz jutott el.
Az ízeltlábúak varázslatos világa című élménybiológiai program egy kiállítással egybekötött interaktív előadás, amelynek kettős célja az ismeretterjesztés és az érzékenyítés. A program résztvevői gazdag kiállítási anyag, élő trópusi állatok és változatos pedagógiai eszköztár segítségével ismerkedhetnek az élővilág kevésbé ismert (és sokszor félreismert) csoportjával.
A kiállítás részét képezik tematikusan rendezett preparátumok (köztük színpompás trópusi pillangók vagy éppen a Föld legnagyobb bogárfajai), terráriumokban bemutatva különböző ragadozó ízeltlábúak (madárpók, skorpió, ostorlábú stb.), és több, ügyesen rejtőzködő botsáskafaj, amelyek a foglalkozás során kézbe is vehetők, testközelből is megismerhetők.