Január végéig várja az erdélyi magyar középiskolások jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja, amely iskola mellett végezhető, ingyenes kurzusokat kínál a diákoknak. Az érdeklődők január 25-én a Pályaorientációs Nyílt Napon is részt vehetnek Kolozsvárott, ahol ízelítőt kaphatnak az MCC képzéseiről és pezsgő közösségi életéről, illetve a már idősebb, felvételi előtt álló tanulók pályaorientációs kérdésekben is tájékozódhatnak.
Az 1996-ban Tombor András által alapított hagyományos oktatást kiegészítő tehetséggondozó intézmény Középiskolás Programja több mint másfél évtizede működik sikeresen Magyarországon. A 2013 óta Erdélyben is elérhető képzéseken több mint 350 erdélyi magyar tanuló vesz részt. Így a határon túli diákokkal együtt ma már összesen közel 1400 fiatal fejlesztheti magát a távoktatási kurzusokon és a havi egy képességfejlesztő tréningnapon alapuló képzéseken.
„A nyílt napra a középiskolás korosztály mellett a tanárokat és szülőket is várjuk, ahol többek között a továbbtanulással kapcsolatos dilemmákat fogjuk érinteni, továbbá lehetőséget biztosítunk az érdeklődőknek egy pályaorientációs beszélgetésre Kolozsváron tanuló egyetemistákkal, illetve felvételi interjú helyzetekről, kihívásokról is érdeklődhetnek a résztvevők” – mondta el Zsiga Karola, az MCC Erdélyi Középiskolás Program koordinátora. Hozzátette: motivációról, kitartásról és a sikerhez vezető útról is szó lesz egy közismert élsportoló jóvoltából, mindemellett az MCC Erdélyi Középiskolás Programját, valamint a Kolozsvári Egyetemi Programját is ismertetni fogják a rendezvény keretében.
A programba felvételt nyert tanulók érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a nyolchetes rendszerben működő e-learning-kurzusok közül. A kínált témák palettáján többek között megtalálható a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, valamint egy magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus is. Az online képzés mellett havonta egy személyes készségfejlesztő napot is tartanak kolozsvári és székelyudvarhelyi helyszíneken felváltva. Itt a diákoknak lehetőségük nyílik ismert és elismert szakértők által tartott előadásokon, különböző általános kommunikációs és érveléstechnikai, valamint tanulásmódszertani tréningeken részt venni. Az érdeklődők valamennyi kurzus tematikáját és bemutatkozó videóját az intézmény honlapján megtalálható e-learning-rendszer menüpontban tekinthetik meg. A képzésre január 31-ig várják a jelentkezőket.
Az MCC a szociálisan hátrányos helyzetű, nagy távolságból érkező diákok számára is segítséget kíván nyújtani: nemcsak az erdélyi Középiskolás Program tréningjein résztvevőknek biztosít utazási támogatást szervezett buszjárataival, hanem a január 25-i kolozsvári nyílt napra utazóknak is. Az utóbbi esemény iránt érdeklődők szükség esetén ingyenes szállást is igényelhetnek.
A nyílt napról bővebb tájékoztatást ITT olvashatnak az érdeklődők, jelentkezni és programot megtekinteni pedig ITT lehetséges.
A szervezők szeretettel várnak minden szülőt és pedagógust a január 25-i Pályaorientációs Nyílt Napra, illetve a felvételizni kívánó és egy jó csapatba kerülni vágyó diákokat!