Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Vitaakadémiája azok számára, akik szívesen elmélyítenék a vitakultúrával kapcsolatos tudásukat, valamint fejlesztenék logikai, kritikai gondolkodásmódjukat. A felvételi időszak elindult, az érdeklődök szeptember 17-ig jelentkezhetnek az egyéves intenzív vitavezetői képzésre, amely a mentorrá válás első lépcsője.
A több mint 25 éve működő Mathias Corvinus Collegium (MCC) által képviselt tehetséggondozásnak mindig is szerves részét képezte az eszmecserékre és vitákra való bátorítás, így 2009-ben megalakult e metódusnak az intézményesült formája is: a Vitaakadémia. Az egyedülálló program elsődleges célja természetesen a vitakultúra erősítése Magyarországon, valamint az érvelési technikák átadása és a racionális vita szabályainak ismertetése, minél szélesebb körben.
A Vitaakadémia diákjai alapvető logikai, érveléstechnikai és vitamódszertani ismeretekkel gazdagodhatnak, a tudás megszerzését követően pedig képesekké válnak mindazt – a demokratikus párbeszéd kultúrájának építése érdekében – továbbadni. Az egyéves Vitavezető képzés elvégzése után az érdeklődőknek ugyanis lehetőségük van továbbfejleszteni tudásukat a Vitaakadémia Vitatréner, majd Mentor képzési programjában, továbbá szerepet vállalni az MCC 2021 őszén induló Vitaklub-hálózatának kiépítésében, a vitakultúra meghonosításának és terjesztésének egyedi, egész Kárpát-medencét átszövő tehetséggondozó és közösségépítő programjában.
Az intézmény magyarországi weboldalán további információkat találnak a képzésekről, valamint a jelentkezésről, amelyre az érdeklődőknek augusztus 23. és szeptember 17. között van lehetőségük.
A jelentkezési link ITT érhető el az érdeklődők számára.