Az est főszereplői: a szenvedélyes biliárdjátékos, a kutyáktól rettegő ínyenc és hű társaik. Ezúttal egy interaktív előadással emlékezünk meg a márciusi ifjakról. Egy eddig ismeretlen, új arcukkal ismerkedhetünk meg: kik voltak ők, s egyáltalán hányan voltak? Mit tudunk a hétköznapjaikról, arról, hogy hogyan éltek? Ki az, aki a funtineli boszorkány szomszédja lett közülük, és ki maradt le a Nemzeti dalról azért, mert nem tudta megfizetni a hídpénzt? Melyikük lett később Garibaldi testőre?
A rendhagyó időutazásban vezetőnk: Bene Zoltán József Attila-díjas író, szerkesztő, a Szeged folyóirat főszerkesztője, az Irodalmi Jelen próza rovatának vezetője.
A rendezvény partnere a Harag György Társulat.
Március a megújulás hónapja az MCC-ben – ennek jegyében valósul meg eseményünk.
Tisztelettel kérjük, részvételi szándékát az alábbi űrlap kitöltésével jelezze:
További információkért kövesse Facebook-eseményeinket.