Kolozsváron tanuló, ősszel második évüket kezdő egyetemistáknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) 2018 óta működő Kolozsvári Egyetemi Programja (KEP). Az érdeklődők június 13., vasárnap éjfélig adhatják be pályázatukat a KEP szeniorképzésére, amely személyre szabott fejlődési lehetőséget kínál a tehetséges fiataloknak. A résztvevőknek az MCC ingyenes bentlakást biztosít.
Az MCC ott kezdődik, ahol a felsőoktatás véget ér! A hagyományos felsőoktatást kiegészítő képzések célja, hogy felkarolja azokat a tehetséges egyetemistákat, akik a kurzusok, nyelvórák elvégzését követően környezetük javára szeretnék fordítani a Programban megszerzett tudást.
Az MCC Kolozsvári Egyetemi Programjának (KEP) szeniorképzése a régiónkban egyedi, kétéves tehetségprogram, ahol megismerhetik egymást a humán és reál tudományok tehetséges hallgatói, valamint becsatlakozhatnak különböző szakmai projektekbe és tovább gazdagíthatják tudásukat. A szeniorképzés keretében a diákok az egyes szakterületek megismerése mellett vezetői és gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, fejleszthetik idegen nyelvi ismereteiket, és olyan neves szakemberek előadásain vehetnek részt, akik személyre szabott visszajelzést és fejlődést biztosítanak számukra.
A képzés ingyenes! A felvételi eljáráson sikeresen továbbjutó hallgatók térítésmentesen képezhetik magukat, és igényelhetnek szállást az intézmény bentlakásában.
A szeniorképzés kiegészíti a felsőoktatási intézményekben folyó oktatást, az önálló képzési terv pedig biztosítja a különböző szak- és tudományterületek közötti átjárást. A program keretében inspiráló szakmai beszélgetéseken, interaktív kurzusokon, műhelytevékenységeken, vitákon, projekteken és tanulmányutakon keresztül szerezhetnek átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket a hallgatók. Olyan területekre nyerhetnek betekintést, mint például az erdélyi létünket meghatározó gazdasági és társadalmi folyamatok; a korunkra jellemző médiapszichológiai jelenségek; a nemzetközi kapcsolatok politikai, gazdasági, társadalmi és jogi vetületei; a gazdasági és kulturális érdekérvényesítés jogi eszköztára; a reál- és természettudományok társadalmi, gazdasági hasznosulása; a reál- és természettudományok fejlődésének etikai, társadalomfilozófiai vetületei és egyéb kérdései.
A szakmai fejlesztés és a pályaorientáció mellett komoly figyelmet fordítunk arra, hogy diákjaink közösségi élményekben is részesüljenek összetartozást erősítő programok és táborok keretében. A kétéves szeniorképzés végeztével a hallgatók kutatóműhelyben, vezetőképző programban és alumni programban vehetnek részt, amely biztosítja továbbképzésüket.
A jelentkezőknek egy felvételi eljárás keretein belül szóbeli és írásbeli vizsgát kell tenniük. Míg előbbi egy logika- és szókincsteszt kitöltését, valamint a megadott felvételi témák közül egynek a kidolgozását jelenti, addig a szóbeli vizsgán a megírt esszét kell prezentálni a felvételi bizottság előtt.
Az MCC budapesti központú, 25 éve működő, mára már Kárpát-medence szerte is megtalálható interdiszciplináris tehetséggondozó intézmény. Célja, hogy Kárpát-medence-szerte felkarolja a tehetséges fiatal hallgatókat, egyedülálló oktatást, magas színvonalú képzést nyújtson számukra. Az MCC KEP ugyanezek szellemében nyújt a Kolozsváron tanuló diákoknak képzési lehetőséget 2018 óta, az általuk választott egyetemi kartól függetlenül.
A 25 éves MCC 2021 októberéig 17, a következő öt évben Kárpát-medence-szerte 35 magyarlakta településen teszi elérhetővé ingyenes programjait. Az intézmény ezt követően 3500 általános iskolás, 4000 középiskolás, 1500 egyetemista és 500 egyéb programokban részt vevő fiatal számára nyújt majd fejlődési lehetőséget.
Az MCC Kolozsvári Egyetemi Programjának szeniorképzésére az érdeklődők június 13., vasárnap éjfélig adhatják be pályázatukat. A képzésről és a jelentkezés feltételeiről további információ az intézmény honlapján vagy hivatalos Facebook oldalán található.