Varga Csaba személyes élményein keresztül nyújt betekintést a nyolcezresek világába. Az élménybeszámoló alatt elkalauzol minket Nepál és Pakisztán vidékeire. Végigjárjuk az alaptáborig vezető útat, az aklimatizációs körök kihívásait, és a csúcshódítások megpróbáltatásait Csaba saját tapasztalataiból ismerhetjük meg. Elmeséléséből megtudjuk, hogy a sportteljesítményen és a fizikai kihíváson túl az motiválja, hogy pozitív példát mutasson, motivációt nyújtson honfitársai számára. Expedícióit magyar állampolgárként teljesíti, a csúcsra pedig a Nagyvárad feliratos magyar zászlót viszi magával. Ezzel üzeni: Nincs lehetetlen, a legmagasabb csúcsok elérése nagyváradi magyarként is lehetséges.
Az előadás folyamán a 2021-es expedíciók kerülnek részletes bemutatásra, ezekről filmes beszámolót láthatnak az érdeklődők.
Varga Csaba nagyváradi építész, aki magyarként, a nagyváradi magyar kisebbség képviselőjeként kezdett el hegyeket mászni. Az első expedíciókba egyedül vágott bele, a mászásokat szinte kizárólag az építész szakmájából félretett pénzéből finanszírozta. Kisegítő oxigén és serpák segítsége nélkül mászik. 2021-ig összesen öt, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs tetején állt - kisegítő oxigén használata nélkül. Ezzel jelenleg ő a legtöbb nyolcezres csúccsal rendelkező, élő magyar hegymászó.