A beszélgetésen a vitakultúra és a reflektív gondolkodás jelentőségét járjuk körül, mint a 21. század kulcskompetenciáit. Nem csupán kommunikációs készségekről van szó, hanem a demokratikus társadalmak működésének alapfeltételeiről is. A konstruktív vita a racionális érvelésen és az érvek tudatos mérlegelésén túl saját előfeltevéseink kritikus vizsgálatát és a másik megértésére való törekvést is magában foglalja. 

A digitálisan alakított és egyre polarizáltabb nyilvánosság közegében a reflektív párbeszéd szinte nélkülözhetetlen a társadalmi kohézió és a tudatos közéleti részvétel fenntartásában. Ezért azt is vizsgáljuk, miként járul hozzá a reflektív gondolkodás a tudományos megismeréshez, az intézmények iránti bizalomhoz és a demokratikus részvétel minőségéhez, valamint, hogy miként képezhető olyan generáció, amely tudása mellett szellemi integritással és valódi vitaképes attitűddel is rendelkezik. 

Résztvevők: 

  • Körtesi Sándor Gábor, a marosvásárhelyi 7-es számú Általános Iskola igazgatója, 2010 óta foglalkozik disputakör vezetésével Marosvásárhelyen. Számos helyi és nemzetközi disputaversenyt és tábort szervezett az érdeklődő fiataloknak.  
  • Dr. Fekete Sándor, az MCC Vitaakadémia oktatója, a Miskolci Egyetem egyetemi docense. Magyar nyelv és irodalom, filozófia, politológia, valamint középiskolai tanári diplomával rendelkezik. Szívesen tanít logikát és érveléstechnikát országszerte az egyetemi központokban, részt vesz a Vitaakadémia posztgraduális képzéseinek tananyag-fejlesztésében, és a vitákban is magabiztosan mozog.  
  • Geréb-Szőke Patrícia, a Tamási Áron Gimnázium diákja, az Erdélyi Perpatvar vitaverseny országos döntőjén második helyezést ért el. Számára a verseny mindenekelőtt az önfejlesztésről szólt. A vitázás során tanulta meg igazán, mit jelent érvelni, csapatban gondolkodni és akár személyes meggyőződésével ellentétes álláspontot is hitelesen képviselni.  
  • A beszélgetést Simon Krisztián, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem negyedéves joghallgatója, vitatréner, az MCC Egyetemi Program és Fiatal Tehetség Program vitaoktatója moderálja. 

Kérjük, részvételi szándékát az alábbi űrlapon jelezze: 

ITT

További információkért kövesse Facebook-eseményeinket.