A Mathias Corvinus Collegium (MCC) szeretettel vár minden érdeklődőt a Szülők Akadémiájára. Meghívottunk dr. Mihalec Gábor párterapeuta, kapcsolati sikerkönyvek szerzője, nemzetközi előadó és tréner.
Mihalec Gábor a világjárvány kezdetén egy 1300 személyt érintő kutatásban arra kereste a választ, hogy mi a különbség azok a párok és családok között, akik nyomás alatt is képesek fejlődni, valamint azok között, akik a nyomás hatására elindulnak lefelé a lejtőn. A több mint 100.000 adat statisztikai elemzése után kikristályosodott hét gyakorlati terület, amelyet az előadás valós életpéldákkal mutat be. A közös pont mindegyikben az, hogy tanulható. Tehát megtanulhatunk erős, viharálló párként és családként működni. Ehhez pedig kész „edzéstervet” nyújt az előadás.
Meghívott előadónk dolgozta ki Magyarország első és egyetlen tudományosan igazolt párkapcsolati tréningjét (Gyűrű-kúra) és az erről szóló könyv lett minden idők egyik legnagyobb példányban kiadott magyar nyelvű párkapcsolati könyve (több mint 50.000 kiadott példány). Szenvedélyesen járja a világot Fokvárostól Seattle-ig, hogy a legjobbaktól tanuljon, és ezt a tudást itthon átadja a pároknak és családoknak. Tévé- és rádióműsorok gyakori vendége, a járvány alatt elindított élő Facebookos adásaival (Pár-percek) pedig tízezreknek adott motivációt, hogy a bezártságot miként fordítsák a kapcsolatuk előnyére. Amit másoknak tanít, azt a saját családjában is megéli. 28 éve él boldog házasságban Dórival, akivel két fiatal felnőtt büszke szülei.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Tisztelettel kérjük, részvételi szándékát az alábbi űrlap kitöltésével jelezze: itt!
A legfrissebb információkért kövesd Facebook eseményünket!