Olvasási idő: 3 perc

Izgalmas kiránduláson vettek részt az MCC Középiskolás Programjának zalaegerszegi diákjai október 7–11. között Veresszéken. A székely tradíciókról és identitásőrzésről szóló tanulmányút legemlékezetesebb pillanatait dr. Sali Zsófia képviselet-vezető foglalta össze beszámolójában.

A történelmi Magyarország keleti szélére látogattak el az MCC Középiskolás Programjának zalaegerszegi tanulói. Az MCC által felújított ingatlan, melynek terveit Kós Károly készítette, lehetőséget adott a zalai diákoknak arra, hogy felfedezzék Székelyföld természeti kincseit és megismerjék történelmét.

Az erdélyi tájegységek jellegzetességeiről és a fennmaradt népszokásokról Kádár Kincső néprajzkutató, az MCC munkatársa mesélt a résztvevőknek. A borospataki Skanzenben a zsindellyel fedett, kékre vagy fehérre festett faházak között sétálva a középiskolások érdekes információkat hallhattak a gyimesi szokásokról, az esztenákban zajló tevékenységekről és a pásztorok mindennapjairól. A diákok ellátogattak a szépvízi Székely Határőr Emlékközpontba is, ahol nemcsak azt tudhatták meg, hogy a székelyek kiemelten fontos feladatokat teljesítettek a határ védelmében, hanem a népcsoport történelméről is áttekintést kaptak.

A Szent Anna-tónál tett séta során az őszi színekben csillogó tájat csodálhatták meg a kirándulók. A túrán Máthé István környezeti mikrobiológustól, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar Biomérnöki Tanszékének docensétől a tanulók azt is megtudhatták, hogy a helyszínen dolgozó szakemberek folyamatos vízminőség-vizsgálatokkal, illetve drasztikus beavatkozásokkal küzdenek az ezüstkárászok és a zöldalgák további szaporodása ellen, hogy megmentsék a tavat. A zalaegerszegi képviselet KP-s diákjai felfedezték a Mohos tőzeglápot, és végigjárták a tanösvényt is. Elbűvölte őket a látvány, ahogy a különleges növényvilág és a jégkorszaki maradványok együtt élnek ebben a csodálatos ökológiai környezetben. A Mohos tőzegláp gazdag élővilága, különösen a ritka jégkorszaki növényfajok miatt kiemelkedő ökológiai jelentőséggel bír, amely tovább erősíti a terület védelmének és megőrzésének fontosságát.

A zalai MCC-sek látogatást tettek a magyarság, a katolikusok legnagyobb erdélyi zarándokhelyén is. A csíksomlyói kegytemplom és a hársfából faragott kegyszobor a térség egyik legfontosabb kultúrtörténeti emléke a gyönyörű természeti környezetben.

A tanulmányúton a diákok maguk is meggyőződhettek a székely bölcsességek igazságáról, így a veresszéki MCC-központ székelykapujára faragott felirat üzenete is biztosan iránytűként szolgál majd életükben, mely így szól: „Az ember oly sokat kíván, és oly kevésre van szüksége.”