Olvasási idő: 7 perc
Az erdélyi román és magyar közösség történelmének érzékeny kérdését vizsgálta meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) január 13-i kerekasztal-beszélgetése Kolozsváron. A dákoromán kontinuitás és a honfoglalás című beszélgetésen a meghívott történészek objektív, tudományos megközelítésből ismertették a megosztó témához kapcsolódó adatokat, kitérve a történelmi narratívák különböző alakulására is.
A panelbeszélgetés a Románok és magyarok a közös múlt tükrében című, 11 alkalomból álló nyilvános eseménysorozat első része volt. A kezdeményezés szakmai kurátora és moderátora, dr. Marius Turda történész már a bevezetőben tisztázta: az est célja nem a „történelmi igazság” egyetlen mondatban való leszögezése, és nem is a két nézőpont szembeállítása, hanem egy összetett téma közérthető bemutatása.
Az alkalmon Marius Turda három történésszel beszélgetett: jelen volt dr. Eduard Nemeth, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem docense, dr. Sorin Nemeti, a BBTE egyetemi tanára és dr. Szabó Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Nemzeti Múzeum főmúzeológusa.
A Kárpát-medence mint a vadkelet
A szakemberek először is a 271 és 896-1000 közötti időszakról beszéltek. Eduard Nemeth rámutatott: a Kárpát-medence ekkor egy folyamatosan változó, politikailag instabil térség volt, különböző népcsoportok váltották egymást, ideiglenesen letelepedtek, majd továbbálltak, a hatalmi viszonyok pedig újra és újra átrendeződtek. „Az állandó változások régiója volt, ideiglenes és korlátozott stabilitással, ahol sokan próbáltak szerencsét. Egyfajta vadkelet (Wild East) volt ez a vidék.”
A beszélgetés egy alapvető kérdéssel folytatódott: a római közigazgatás kivonulása után, Aurelianus császár idején maradt-e egy őshonos, latin nyelvű lakosság a volt Dacia provincia területén? Az adott korszakból kevés a biztos kapaszkodó, ezért végső válasz sem létezik erre a kérdésre. Sorin Nemeti az erdélyi ásatások leleteire támaszkodva elmondta: 271-től a 15. századig állandóan lakott volt a vidék, a potaissai területen 5-6. századi lakhelyeket, tárgyakat és temetőt is találtak.
A régészet egyik hiányossága azonban, hogy a leletekből nem lehet az ott élők nyelvére vagy identitására következtetni. „Egy tárgy semmit nem mond el az egykori tulajdonos etnikumáról, aki 1500-1700 évvel ezelőtt halt meg. Ez a régészet határa” – fogalmazott Eduard Nemeth. Tovább bonyolítja a kutatásokat, hogy ebből a korszakból kevés megbízható írott forrásanyag maradt fenn. A rómaiaknak például nem állt érdekükben részletesen dokumentálni egy provincia elvesztését, hiszen vereségként élhették meg ezt.
„Anonymus egy elbeszélést írt, nem az utókornak szóló történelmet”
A meghívottak megvizsgálták Anonymus Gesta Hungarorumját is. Sorin Nemeti szerint túlságosan mai szemmel olvassuk ezeket a forrásokat. „Meg kell próbálnunk a régi szerzők helyébe képzelni magunkat. Anonymus egy elbeszélést írt, nem az utókornak szóló történelmet. Metaforákat, kitalált hősöket, szimbolikus jeleneteket szőtt bele” – fejtette ki a történész, arra figyelmeztetve, hogy az olvasók ne a modern elvárások szerint értelmezzék a régi szövegeket. Szabó Ádám hozzátette: Anonymus nem történész volt, csupán összeállította a rendelkezésére álló forrásokból a történeteit.
Ebből kiindulva a szakemberek egyetértettek abban, hogy Ménmarót, Glád vagy Gyalu valószínűleg csupán egy-egy közösséget szimbolizáló szereplők, nem valós történelmi személyek. Ugyanakkor a szimbolikus szereplők is képesek komoly társadalmi jelentést hordozni, különösen ha egy közösség erre építi identitását.
Mikor vált a történelem a politika eszközévé?
Az eredettörténetek ma is szenvedélyes reakciókat váltanak ki emberek sokaságából, de hol gyökerezik ez az érzelmi kötődés? A nemzetállami gondolkodás a 19. században vált egyre inkább politikai és identitásformáló kérdéssé. A térségben a közösségek – a nyugati típusú történelmi emlékezettel ellentétben – nem monumentális építészeti örökséggel alapozták meg identitásukat, hanem olyan elbeszélésekkel, amelyek a folytonosságot, ősi jelenlétet, történelmi jogosultságot hangsúlyozták. Így születtek és erősödtek meg azok a narratívák, amelyek később érzelmi és politikai töltetet kaptak.
De miért maradt ez máig megosztó és érzékeny téma, ha a szakemberek már utánajártak a részleteknek? A 19. század a nacionalizmus és politikai követelések kora volt, kiemelte a témát a tudományos keretből, és identitáskérdéssé tette. A legitimáció iránti igény érzelmekkel töltötte meg az eredetmítoszokat, a történetírást pedig ezek szolgálatába kényszerítették.
„Sajnos ez a történelmi kontextus: az egész vita kilép a tudományos keretből, és politikai töltetet kap. Ez egy romantizált történetírás, amely bizonyos közösségek jogait vagy privilégiumait a történelmi jogosultsággal próbálja alátámasztani” – fejtette ki Eduard Nemeth. Hozzátette: a történelmi kutatás azonban nem kívánságműsor, nem abból kell kiindulni, mit szeretnénk igaznak látni, hanem abból, mit lehet bizonyítani. A jó történész tehát szenvedély és részrehajlás nélkül dolgozik.
Egy hiánypótló párbeszéd ígéretes kezdete
A beszélgetés tehát nem egy „végső igazságot” kívánt közölni. Megmutatta, hogyan működik a történelmi kutatás, milyen forrásokra támaszkodhatunk, és hol vannak a tudás határai. A szakemberek nyíltan vállalták, hogy ennek az óriási kirakósnak nagy része még mindig hiányzik, és nagyjából csak 10 százalékát látjuk. Különösen fontos tehát, hogy ne versenyként kezeljük a magyar és román közösség történelmi kérdésekben folytatott vitáit, hanem közhelyektől mentes, érett és elfogulatlan párbeszédet folytassunk a megosztó témákról is.
Marius Turda arra biztatta a közönséget, hogy merjenek válaszokat keresni, történelmet tanulni, több nézőpontot megismerni. Szánják rá az időt még akkor is, ha az „abszolút igazság” sosem lesz maradéktalanul elérhető.
A Románok és magyarok a közös múlt tükrében sorozat következő eseményét január 27-én rendezik meg a kolozsvári MCC-központban, címe Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul?
A beszélgetések célja, hogy romániai magyar és román történészek párbeszédére építve, összehasonlító és kiegyensúlyozott nézőpontból vizsgálja Románia, illetve Erdély történelmének vitatott kérdéseit. A meghívott szakértők tudományos alapossággal vizsgálnak olyan történelmi kérdéseket, amelyek a két nemzeti historiográfiában hosszú időn át eltérő értelmezéseket kaptak. A romániai nyilvánosságban példa nélküli kezdeményezésként ez a beszélgetéssorozat szakmailag igényes és nyitott megközelítést kínál a történelmünkről folytatott párbeszédhez – a közhelyek meghaladására és a múlt érett, elfogulatlan megértésére.
