Olvasási idő: 3 perc

Különleges eseményen ünnepelhettek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) sepsiszentgyörgyi diákjai és munkatársai június 28-án: elballagott a Fiatal Tehetség Program első erdélyi 8. osztálya. A diplomaosztó helyszínéül a Székely Nemzeti Múzeum szolgált, ahol 20 nyolcadikos tanuló vehette át oklevelét.

Az ünnepséget Zsigmond Laura képviselet-vezető nyitotta meg, majd ezt követően Talpas Botond köszöntötte az egybegyűlteket, aki így fogalmazott: „Mi, az MCC-sek szeretnénk Gábor Áron nyomába lépni, követni a tudomány, az etikus élet és a hazaszeretet hármas útján. Sepsiszentgyörgy maga is Gábor Áron szellemiségében cselekedett, amikor egy lépéssel mindenki előtt meghívta a Mathias Corvinus Collegiumot, hogy vesse meg a lábát a Kárpát-medence legkeletibb szegletében. És nem csupán meghívta, hanem azóta is folyamatosan támogatja azt a munkát, amit tehetséggondozó intézményként, tudásközpontként és a nemzetközi tudományos kapcsolatok megerősítésén dolgozó hálózatépítőként végzünk.” Beszéde végén köszönetet mondott a szülőknek és támogatóknak, majd útravalóként jótanácsokkal látta el a ballagókat.

A továbbiakban Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kapott szót, aki beszédében arra buzdította a diákokat, hogy tanuljanak, mivel a tudás az egyetlen dolog, amit nem lehet tőlük elvenni. Azzal a tapasztalattal, amit a tanulók Sepsiszentgyörgyön az MCC-nél megszereztek, a világon bárhol tudnak majd érvényesülni. Végezetül köszönetet mondott az MCC-nek az együttműködésért.

A ballagás dr. Constantinovits Milán köszöntőjével folytatódott, aki így szólt: „Történelmi mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen az első erdélyi FIT-es évfolyamunk ballag. Amikor öt évvel ezelőtt megszületett a gondolat, hogy Sepsin is bevezessük az MCC-t, nem tudtuk, hogy milyen fába vágjuk a fejszénket, hány akadályt kell legyőznünk ahhoz, hogy ténylegesen legyen 25 csillogó szemű diákunk, akikkel elkezdhetjük az MCC történetének új fejezetét írni Sepsiszentgyörgyön. Köszönet a támogatóknak, akik segítettek a kihívásokkal való megbirkózásban.”

A továbbiakban Kádár Brigitta a végzősök nevében búcsúzott. Kiemelte, hogy négy éve úgy érkeztek az MCC-hez, hogy nem tudták milyen kalandok várnak rájuk ebben a közösségben. Az évek alatt számtalan felfedezésben és kalandban volt részük, amiért mindannyian nagyon hálásak. A búcsúbeszédet Virág Nimród szavalata követte.

Az évfolyamtól a munkatársak nevében Csáki Barbara FIT asszisztens köszönt el, aki nagyon hálás, hogy ilyen ambiciózus, humoros, tisztelettudó, tudásra szomjas társaság évfolyamvezetője lehetett. A megható búcsúszavakat zenei momentum követte Kátai Boróka előadásában. Az esemény az ünnepélyes diplomaosztóval zárult.