Emberi kreativitás és mesterséges intelligencia – Kié az alkotás jövője?

A kerekasztal-beszélgetés vendége volt Vlad Sulea tervező, dr. Mara Rațiu, a kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetem docense, prof. dr. Csató Lehel, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem egyetemi tanára, valamint Köllő Magor Örs szoftverfejlesztő, az MCC alumnusa. Az eseményen emellett Anouk Wipprecht holland divattervező és mérnök videóüzenete is elhangzott.

A mesterséges intelligencia kreatív projektekben való használatának számos előnye és hátulütője van. Meghívottaink közül mindenki használ különböző MI-programokat, ám eltérő módon és különböző motivációkkal. Anouk Wipprecht arról beszélt, miként alkalmazza ezeket az új technológiákat ruhái tervezése során úgy, hogy a végeredmény önmagában is innovatív legyen. Munkáiban új esztétikai irányzatok felé fordul, vizsgálja a ruha, a viselő és a környezet közötti kölcsönhatásokat, valamint érzelmeket fejez ki az anyagon keresztül. Számára tehát nem csupán egy hagyományos ruhadarab megalkotása a cél, hanem olyan viseleteké, amelyek képesek mozogni, reagálni vagy akár a fénnyel játszani.

Felmerült a kérdés: lehetnek-e a mesterségesintelligencia-modellek az emberhez hasonlóan kreatívak? Mara Rațiu és Vlad Sulea a kreativitást antropológiailag belénk kódolt tulajdonságként határozták meg. Az életünk során látott, hallott és megtapasztalt dolgok észlelése, feldolgozása, majd újraértelmezése mind hozzájárul ahhoz, amit kreativitásnak nevezünk. Ebben fontos szerepet játszik a környezet, az iskolázottság és a neveltetés is.

Mindezeket az információkat ugyan betáplálhatjuk a mesterséges intelligenciába, de az adatok nem végtelenek, és nem minden esetben kellően árnyaltak. Éppen ezért – Anouk Wipprecht szavaival élve – egyfajta „barna massza” alakulhat ki, ha mindenki ugyanazokat a platformokat használja. Amit az MI egyelőre kevésbé tud utánozni, azok a hibáink. Sok esetben ugyanis a legjobb ötletek éppen abból születnek, amit először elhibázunk, majd újrakezdünk.

Csató Lehel szerint az MI önmagában nem képes kilépni ebből a „barna masszából”: a rendszereknek szükségük van az általunk betáplált új információkra ahhoz, hogy újra tudják értelmezni önmagukat. Úgy fogalmazott, az emberek azért varázslatosak, mert képesek használni a mesterséges intelligenciát – ez azonban fordítva nem igaz.

Vlad Sulea pozitívumként emelte ki, hogy a mesterséges intelligencia képes megszabadítani az alkotókat a manuális, repetitív feladatoktól, így több idő marad a valódi kreatív munkára. Úgy véli, a művészi alkotásokat gyakran a mögöttük rejlő kontextuson keresztül ítéljük kreatívnak vagy értékesnek. „Picasso képei sem nem olyan jók, sem nem olyan érdekesek, mint maga a festő élete” – fogalmazott. Hozzátette: a botrányai, ismeretségi köre és a köré épült személyi kultusz is hozzájárult ahhoz, hogy alkotásai különlegessé váljanak.

Köllő Magor Örs azt a félelmét is megfogalmazta, hogy idővel az MI megtanulhatja hibás gondolkodásunkat, egyedi vonásainkat, majd elkezdheti újragyártani azokat. Ebben az esetben azonban felmerül a kérdés: kit illet meg a szerzői jog? Bár jelenleg is születnek olyan törvények, amelyek ezt a problémát hivatottak rendezni, a szakértők egyetértettek abban, hogy a jog alapvetően az embert illeti. Ha például egy producernek van egy zenei koncepciója, amelyet MI segítségével valósít meg, akkor az elkészült dal a producer alkotásának tekinthető. Meghívottaink ugyanakkor senkit sem buzdítottak erre a fajta alkotói hozzáállásra: „ha valami bárki által elkészíthető, az rövid időn belül elértéktelenedik” – hangzott el a beszélgetésen.

Köllő Magor Örs a fiatal generáció mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmeire is kitért. Sokan éveken át tanultak egy szakmát vagy készséget, most pedig úgy tűnhet számukra, hogy a technológia veszélyezteti a jövőjüket. Mara Rațiu rámutatott: az új technológiákkal szemben mindig a kételkedés és a félelem volt az első reakció, a fiatal felnőttkor pedig minden generáció számára a bizonytalanság időszaka. Példaként a fényképezőgép feltalálását említette: megjelenése után sokan azt hitték, a festőművészet megszűnik, ehelyett azonban csupán átalakult, és absztraktabb irányba mozdult el. „Az ember mindig megtalálja a módját annak, hogy átdolgozza azt, amit a technológia feltalált” – magyarázta.

Vlad Sulea szerint extrém fogyasztói társadalmunk ma már nem csupán a ruhák és az ételek terén mutatkozik meg, hanem az információfogyasztásban is. „A mesterséges intelligencia konzumerizmus az agyunknak. Úgy érezzük, hogy jóllaktunk, de valójában ő fogyaszt el minket” – fogalmazott.

A beszélgetés során a tudat kérdése is felmerült. Hogyan tekinthetünk lenézően a mesterséges intelligenciára, ha bizonyos működési mechanizmusai ennyire hasonlítanak hozzánk? Hiszen ha a tudatot ismétlődő gondolataink és kulturális értékeink eredményeként értelmezzük, akkor ezeket a tapasztalatokat már betápláltuk a különböző MI-programokba. Mara Rațiu szerint azonban tudatunk nem pusztán referenciák összessége. Az agyunkban lévő referenciáknak irányt, értelmet és értéket tudunk adni, míg az MI csupán lemásolni képes ezeket tőlünk.

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos szorongás leküzdéséhez a résztvevők gyakorlati tanácsokat is megfogalmaztak. Csató Lehel azt javasolta: ahelyett, hogy attól félnénk, lemaradunk valamiről, inkább örüljünk annak, hogy nem jut el hozzánk minden egyes közösségimédia-poszt vagy hír. Hozzátette, hogy az MI hasznos eszköz lehet kreativitásunk támogatásában, de nem szabad vele helyettesíteni a mindennapi gondolkodást. Köllő Magor Örs hasonló gondolatot fogalmazott meg: ne hagyjuk, hogy az MI felemésszen minket, sőt próbáljunk tudatosabban és kevesebbet fogyasztani a mindennapokban.