Olvasási idő: 2 perc

Az amerikai kongresszus szerepe az amerikai külpolitika alakításában címmel tartott előadást dr. Mark Milosch, az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottságának (Helsinki Bizottság) volt kabinetfőnöke pénteken, november 8-án az MCC Kolozsvári Képzési Központjában. A beszélgetést Len Balázs, az MCC Kolozsvári Egyetemi Programjának hallgatója moderálta.

Az amerikai kongresszus sokkal nagyobb szerepet játszik az Egyesült Államok külpolitikájában, mint más országok parlamenti testületei saját külpolitikájukban – véli dr. Mark Milosch, aki tizenöt éven át dolgozott vezető beosztásban az amerikai kongresszusi külpolitikában, ahol főleg Közép-Európával és emberi jogi kérdésekkel foglalkozott.

Az előadó először is az amerikai döntéshozás módját ecsetelte, bemutatta a kongresszus tagjainak feladatait, szerepköreit, majd saját tapasztalatairól mesélt, amikor emberi jogi kérdésekkel kellett megbirkóznia, nagykövetekkel, miniszterekkel, nagyhatalmak képviselőivel kellett tárgyalnia. Az előadáson szó volt arról, hogy a kongresszus és az egyes képviselők milyen sokféleképpen befolyásolják az amerikai politikát, és hogy ez mit jelent más országok számára. Mark Milosch felvázolta, miben különbözik az amerikai kongresszus működése a hagyományos parlamenti testületektől, majd a kongresszusi befolyás módjait, valamint a más országokra gyakorolt (sokszor informális vagy kevésbé ismert) hatását ismertette. A moderátori és közönség által feltett kérdésekre válaszolva az amerikai külpolitika elmúlt 25 évben folytatott stratégiájáról, a nagy sikerekről és hibákról, valamint az Egyesült Államok Európához való viszonyulásáról beszélt.

Dr. Mark Milosch 2011–2018 között az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottságának (Helsinki Bizottság) kabinetfőnöke volt. A független külpolitikai ügynökség biztosai a kongresszus tagjai. Ezt megelőzően Chris Smith kongresszusi képviselő, a képviselőház külügyi bizottságának vezető tanácsadója és az Egyesült Államok Kína-bizottságának különleges tanácsadója volt.