Olvasási idő: 2 perc

Május: félévik, túl sok eső, rohanás. Még sosem vártam ennyire, hogy kiszabaduljak a mindennapok forgatagából, és részt vegyek egy MCC-s e-KP szombaton.

"Május: félévik, rendezvények, túl sok eső, rohanás. Még sosem vártam ennyire, hogy kiszabaduljak a mindennapok forgatagából, és részt vegyek egy MCC-s e-KP szombaton, ahol sok kedves ismerőst láthatok viszont. A mostani képzés témája különösen felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis egy nagyon aktuális eseményt, az európai parlamenti választásokat és az Európai Unió működését dolgozta fel.

A napot ismerkedős játékokkal kezdtük, nagyon jól szórakoztunk, ismerkedtünk, és sokat nevettünk a játékok során.

A második előadásra még befutottak néhányan, és a családias hangulatot megőrizve igyekeztünk minél többet megtudni az Európai Unió működéséről. Ebben Dr. Toró Tibor egyetemi adjunktus és politológus volt segítségünkre felettébb hasznos előadásával.

A csodás pizzaebédet követően egy szimulációs játék során mi is EP képviselők lehettünk, frakciókat alakítottunk, és össze kellett állítanunk egy öt témából álló napirendet. Érdekes volt megfigyelni, hogyan változtak az egyéni listák a frakcióban, majd pedig a végső egyeztetésen. Nagyon jól éreztem magam a játék során, jókat tudtunk beszélgetni a különböző napirendi pontokról, végül pedig sikerült egy olyan listát összeállítani, amit mindenki a magáénak érezhetett.

Az utolsó pillanatig senkiben sem tudatosult, hogy tulajdonképpen ez volt a tanév utolsó e-KP szombatja, de a szomorú felismerés után vígasztalt minket a tudat, hogy a nyári táborban, meg a jövő tanévi hétvégéken még találkozhatunk. 

A hazafelé zakatoló vonaton pedig csak arra tudtam gondolni, milyen jó dolog ez az MCC."

 Szabó Kincső, Márton Áron Gimnázium