Olvasási idő: 5 perc

Kelemen Tas-Szilárd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság Karának diákja. A félévet az Erasmus+ program keretében Portóban tölti, ahol a Catholic University of Portugal oktatási intézmény közgazdaságtan szakán tanul. Az alábbi interjúban arról mesélt, hogy milyen kihívásokkal szembesült az egyetemen, hogyan találta meg önmagát az új kultúrában, és hogyan került kapcsolatba az MCC-vel.

- Mióta vagy része az MCC közösségének?

Az MCC-vel középiskolásként találkoztam először, amikor egy rendhagyó közgazdaságtan órán a Collegium munkatársai bemutatták a Középiskolás Programot. Már akkor megragadott az, hogy milyen lehetőségeket nyújt az intézmény a fejlődésre, ezért úgy döntöttem, jelentkezem, hiszen vesztenivalóm nem volt. Úgy éreztem, hogy a lehetőségek palettája annyira változatos, hogy ezáltal csak fejleszthetem a személyiségemet, és formálni tudom a jövőképemet. A családom, különösen édesanyám és testvéreim támogatásával vágtam bele a programba, ami tudással és élményekkel gazdag két és fél évet adott a Középiskolás Programban.

Ezután magától értetődő volt, hogy az MCC Egyetemi Programjában folytatom az utamat. Ez a hely vált azzá az első számú közösségé, ahol az egyetem mellett valódi inspirációt találtam, és egy olyan csapat tagjává válhattam, amely folyamatosan motivál, és a legjobbat hozza ki belőlem. Az évek során rengeteg barátot szereztem, akik ugyanúgy nyitottak a világra és történéseire, mint én. Öröm számomra, hogy immár több mint három éve az MCC közösségének része lehetek, és hiszem, hogy ez a kapcsolat még hosszú ideig meghatározza az életemet.

- Melyik egyetemen és szakon tanulsz a program alatt?

Jelenleg Portugáliában, Porto városában tanulok az Erasmus program keretében. A Catholic University of Portugal hallgatója vagyok, és a Católica Porto Business School közgazdaságtan szakán végzem tanulmányaimat. Ez az intézmény inspiráló környezetet nyújt, és nagyszerű lehetőség arra, hogy nemzetközi szinten bővítsem tudásomat, és a hozzám hasonló nemzetközi diákokkal életre szóló élményeket szerezhessek.

- Mi volt a legnagyobb kihívás, amellyel szembe kellett nézned a program során?

A legnagyobb kihívást a szeretteimtől való távollét jelentette. Egyedül külföldön lenni, új életet kezdeni egy idegen országban rengeteg önállóságot és bátorságot igényelt. Bár hálás vagyok, hogy ezt a lehetőséget megkaptam, a családom és barátaim hiánya sokszor nehézzé tette a mindennapokat. Ugyanakkor ez az időszak arra is megtanított, hogy mennyire fontosak ezek a kapcsolatok, és milyen erőt tudnak adni még akkor is, ha távol vagyunk egymástól. A legnagyobb tanulság számomra az volt, hogy bárhol boldogulhatunk a világban, ha elég elszántak vagyunk. Az igazán fontos pillanatokat csak azokkal érdemes megosztani, akik közel állnak a szívünkhöz.

- Hogyan látod az oktatási rendszer különbségeit a külföldi egyetem és az otthoni között?

A külföldi és hazai felsőoktatási rendszerek alapvetően hasonlóak, de néhány különbség mégis szembetűnő. Mivel Portugáliában egy magánegyetemen tanulok, az oktatás sokkal gyakorlatiasabb és intenzívebb. A követelmények magasabb szintje kihívást jelent, ugyanakkor az így megszerzett tudás valóban mélyebb és alkalmazhatóbb. Ami különösen tetszik, az az oktatás rugalmassága. Az itteni hallgatók minden tantárgy esetében választhatnak, hogy portugálul vagy angolul szeretnék tanulni. Ez lehetőséget ad arra, hogy párhuzamosan fejlesszék nyelvtudásukat, ami különösen fontos azok számára, akik nemzetközi karrierben gondolkodnak.

- Mit tanácsolnál a külföldi tanulás előtt álló hallgatóknak?

Az egyik legfontosabb tanácsom az lenne, hogy készüljenek fel arra, hogy az idő, amit külföldön töltenek, hihetetlenül gyorsan elrepül. Éljenek minden pillanatban tudatosan, merjenek új emberekkel ismerkedni, fedezzék fel a körülöttük lévő új kultúrákat, és ne féljenek kilépni a komfortzónájukból. Úgy érzem, ezek az élmények formálnak igazán, és ezek azok a történetek, amelyeket évek múlva is büszkén mesélhetnek majd. Ugyanakkor tartsák észben, hogy a család és a barátok támogatása felbecsülhetetlen érték. Bár külföldön élhetünk a világ bármely pontján, a legszebb pillanatok akkor válnak teljessé, ha van kivel megosztani őket. Épp ezért fontos, hogy ne csak élményeket, hanem valódi emberi kapcsolatokat is építsenek az utazás során.

Összességében az Erasmus adta lehetőségek, és a külföldön szerzett tapasztalatok mind hozzájárultak ahhoz, hogy nyitottabb, magabiztosabb és céltudatosabb emberré váljak. Ezek a kihívások és élmények nemcsak az egyetemi éveimet, hanem a jövőképemet is meghatározták.

 

Tehetséggondozó intézményünkben kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az oktatás mellett a hallgatók versenyeken, konferenciákon való megjelenését is támogassuk, felkaroljuk a diákok kezdeményezéseit, ötleteit, és megteremtsük a lehetőséget, hogy színvonalas nemzetközi intézményekben is tapasztalatot szerezzenek.