Olvasási idő: 4 perc

Hasznunkra is fordíthatjuk a kellemetlen szorongást – derült ki Hal Melinda klinikai szakpszichológus előadásán a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kolozsvári központjában június 7-én. Az MCC – Mindset Pszichológia Iskola Test és lélek műhely vezetője az MCC Szülők Akadémiája programon beszélt a szorongás kezeléséről.

Áldás vagy átok? – Szorongás a teljesítmény mögött címmel rendezte meg az MCC a Szülők Akadémiája kolozsvári nyílt előadását Hal Melinda pszichológus, közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Alkalmazott Pszichológia Tanszékének oktatója meghívásával. A Szülők Akadémiája programsorozat keretében exkluzív előadásokon vehetnek részt az MCC-s diákok szülei, de Erdély-szerte nyitott előadásokat is rendeznek bárki érdeklődő számára.

„Az MCC hisz abban, hogy a tehetséggondozó munka már a családban elkezdődik, ezért támogatni szeretné a szülőket a gyerekek, tinédzserek világában való helytállásban, szakemberek bevonásával, tartalmas előadásokkal segíti őket a támogatói szülői attitűd tudatosítására és kialakítására” – részletezte Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója. A Szülők Akadémiája programsorozat javában zajlik Erdély-szerte az MCC-s munkatársak segítségével, Hal Melinda pedig több városba is ellátogatott előadásával. Eközben folyamatban van a felvételi időszak az MCC képzéseire: a Fiatal Tehetség Program jövő tanévére június 30-ig jelentkezhetnek a 4. osztályosok, a Középiskolás Program pedig június 12-ig várja a lelkes fiatalok jelentkezését. A Kolozsvári Egyetemi Program juniorképzésére hamarosan iratkozhatnak a most elballagott diákok.

Hal Melinda előadásában először is tisztázta: a szorongás nem feltétlenül negatív dolog, még ha kellemetlen is. Kevés olyan ember van, aki egyáltalán nem szorong, a szakemberek szerint ők szociopátiás, pszichopátiás zavarokkal küzdenek. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy pozitív események miatt is szoronghatunk: esküvő, randevú, sikeres vizsga esetén, a versenyeken, olimpián pedig egyenesen hajtja a sportolókat ez a feszültség, tehát fel lehet úgy használni, hogy a teljesítmény hátterévé váljon. Fontos azonban tudatosan odafigyelni az egyensúlyban maradásra, hiszen ha elhatalmasodik, a szorongás mentális blokkot okozhat, pánikrohamokhoz, hosszú távon a motiváció elvesztéséhez, egy önsorsrontó kör kialakulásához vezethet. Tartós stressz hatására gyomorbetegségek, bőrproblémák, krónikus fejfájás alakulhat ki.

A mindennapokban is megfigyelhető például, hogy az alvástól, azaz a teljesítmény és szorongás hiányától a legnagyobb teljesítményig, egyben legtöbb feszültségig emelkedik együtt mindkettő szintje. A szorongásszint  tetőfokán születnek az aranyérmek, kiemelkedő ötletek. De mit tehetünk, hogy tudatosan megtartsuk a megfelelő egyensúlyt? Hal Melinda először is az életmódváltás szükségességének tudatosítását említette, erről azonban komplex szemléletben kell gondolkodni, a fizikai egészségre és kiegyensúlyozott érzelmi életre egyaránt odafigyelni. Ebben segít a napi mozgás, megfelelő étkezés vitamindús, rostokban gazdag ételekkel, a gyógynövények (kamilla, menta, citromfű, valeriána), magnézium, Omega 3-6 fogyasztása. Az alkohol, csoki, fagylalt, egyéb édességek csak ideiglenes megoldást nyújtanak, hosszú távon viszont egyenesen károsak.

Hasznos a természetben töltött idő, a háziállatok társasága, a mindennapok tudatos megtervezése, a megfelelő időbeosztás, valamint a relaxációs technikák az egyszerű légzéstől a jógán át a meditációig. Az imádkozás, spiritualitás, a megszokott rítusok betartása szintén hatékony szorongáscsökkentő. A pszichológus az előadást saját relaxációs gyakorlattal zárta. Hal Melindával június 8-án Csíkszeredában, június 9-én pedig Sepsiszentgyörgyön találkozhatnak az érdeklődők.