Olvasási idő: 2 perc

Izgalmas KP szombaton vehettek részt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjának diákjai Kolozsváron, január 20-án. A tevékenységen a tanulók pályaorientációs tanácsadásban részesültek, valamint megismerhették az egyetemi karok működését. A tartalmas eseményről Szekeres Alpár-Ferenc, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum tanulójának beszámolóját olvashatjuk.

Az idei tanévben ismét részt vehettünk a pályaorientációs KP szombaton, ahol számos hasznos információval gazdagodtunk. A hosszú és fárasztó utazást követően csapatépítő játékok segítségével rázódott össze a csapat. A vacsorát a városban fogyaszthattuk el, majd a barátságos hangvételű estétől búcsúzva, két csoportra osztva tértünk nyugovóra.

A szombat kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, amelyen részt vett dr. Sebestyén-Pál György, a Kolozsvári Műszaki Egyetem egyetemi tanára, dr. Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, valamint dr. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora.

Az informatív beszélgetés után egyből belecsöppentünk az Egyetemi Program kulisszái mögé, megismerve a tevékenység kínálatait dr. Bethlendi András, az MCC erdélyi akadémiai ügyek igazgatójának útbaigazításával.

A továbbiakban a döntéshozatalt elősegítő műhelymunka következett, amely során az MCC igazgatósági ügyek osztályának munkatársai, László Boglárka és Darabos József-Attila interaktív kiscsoportos beszélgetéseket tartottak. A tevékenység abban segített, hogy felfedezzük, milyen hivatás áll hozzánk a legközelebb.

Az ebédet követően az Egyetemi Program hallgatóival volt alkalmunk beszélgetni, akik hasznos információkkal láttak el minket az egyetemi karok felépítéséről és működéséről. Információszerzés céljából minden diák egyénileg meglátogathatta a különböző karok standjait. 

A képzési napot klasszikus MCC-s stílusban, egy csoportképpel zártuk, melynek hátterében Kolozsvár látképe díszelgett, előterében pedig azoknak a diákoknak a mosolya ragyogott, akik a hétvége során szembesültek pályaorientációs céljaikkal.