Nőnap – büszkeség vagy balítélet?

Nőnapon egy férfi két hibát véthet: nem köszönti fel a számára fontos Nőt – vagy hogy felköszönti. Mi ez, valami sztereotip vicc? Szó sincs róla. Az ellentmondásosság, mint jelenség hátteréről ejtünk szót. Kozma-Vízkeleti Dániel, kiképző család-pszichoterapeuta, az MCC Mindset-Pszichológia Iskola és Család Műhely vezetőjének írása.

 Tulipán és pofon

A Nők egy része kedves gesztusnak, afféle büszke világnapnak tekinti a Nemzetközi Nőnapot, ahol a férfiak kifejezik tiszteletüket, rajongásukat, hálájukat a Nők kapcsolathoz, családhoz, közösséghez, társadalomhoz való hozzájárulása nyomán. Más része álságosként, a nem-egyenrangúnak megélt nemi szereposztás fenntartásaként tekint rá, és elutasítja, hogy évente egy szál (csokor?) virággal ellensúlyozni lehessen az üvegplafont, a bekorlátozottságot, az oly gyakori kapcsolati erőszakot. Ismét egy másik rész a Nemzetközi Nőnap szocializmusból eredő gyökerei, vagyis egy önkényuralmi rendszerhez való kapcsolódása miatt ódzkodik tőle – ám ez túlmutat cikkünk keretein.

 Átmeneti kabát

Az ellentmondásos megítélés jelzés. Mutatja, hogy a nemi szerepek újragondolása előrehaladt, ám még korántsem jött létre egy új konszenzus.

Átmeneti időszakot élünk a nemi, kapcsolati és családi szerepek tekintetében

A korábbi, korlátokat jelentő hiedelmeket, elvárásokat, mintákat részben lebontottuk. A létrejött sokszínűség egyfelől felszabadító, másfelől zavarba ejtő. A párhuzamosan egymás mellett élő, eltérő nemi, párkapcsolati és családi szerepek jelentette sokféle támpont esetenként bármiféle támpont hiányának látszik.

Az új egyensúly, a magánéletünk alapját jelentő kérdésben kialakuló új közmegegyezés még nem jött létre.A sokféle lehetőség, ahogyan magunkat Nőnek – és férfinak – megélhetjük, ahogy kapcsolatban és családban élhetünk, egyszerre jelent lehetőséget és felelősséget. Lehetőséget arra, hogy minél többen megtalálhassák önazonosságuknak, kötődési stílusuknak, értékeiknek megfelelő nemi, kapcsolati és családi szerepet. Ugyanakkor felelősséget, hiszen ez a folyamat egyéni döntések meghozatalát, önreflektív, önismereti munkát, átgondolást, közösségi értékek mérlegelését, ahhoz való alkalmazkodást igényel. Magunknak szükséges összeraknunk, hogyan leszünk önazonos Nő illetve férfi. A felelősséggel pedig sokan nem szeretünk élni, és inkább elfogadunk egy készen kapott modellt.

A közösségek és a kultúra lehetősége és felelőssége ennek támogatásában, hogy értékeket válasszon és közvetítsen, kijelölje határait és meghatározza, mely szerepekre tekint kívánatosként.

Minden kultúra és közösség ismer előnyben részesített női és férfi mintákat, párkapcsolati formákat és családmodelleket. Ezek újragondolásának idején kiemelt jelentősége van a családi, lakóhelyi, szakmai és értékhez kapcsolt, nemzeti közösségek körében folytatott, minél gyakoribb és minél szélesebb körű párbeszédnek. A beszélgetés, a történetek, minták, küldetések, elképzelések, személyes példa átadása adhat támpontot a felnövekvő generációknak a megalapozott, tudatos kereséshez, döntéshez és választáshoz.

 “Akkor látod meg a jót, ha feltételezed”

A hagyományos nemi szereposztás lélektani szempontból mindenképpen újraírandó része volt, hogy kölcsönösen nem tekintettük kompetensnek egymást, érvényesnek egymás látásmódját.

Férfiként nem gondoltuk, hogy egy Nő képes párhuzamosan beparkolni hátrafelé egy emelkedőn a családi egyterűvel. Nőként nem néztük ki egy férfiból, hogy képes egy csecsemővel egy légtérben tartózkodni pár percnél huzamosabb ideig úgy, hogy mindketten el ne pusztulnának nyomorultul.

Mivel ezt nem feltételeztük egymástól, nem is engedtük oda a lehetőséghez, hogy kipróbálja, begyakorolja és esetleg kiderüljön, hogy képes rá. Kölcsönösen kétségbe vontuk a feltétel nélküli szeretetet, elfogadást, törődést biztosító és a keret- és határvonó, feltételeket szabó és elvárásokat teremtő szülői hozzáállást. Kifiguráztuk egymás feladatközpontú illetve érzelemfókuszú megküzdési módjait. A hiedelmeket így tartottuk fent egymás korlátozásával. Szerencsére napjainkban számos jel mutatja, hogy ebben nagyot léptünk előre. Nők elismerten vezetnek családot, céget, közösséget, autót, határozott döntéshozók, önállóak és kezdeményezők; míg a férfiak egyre növekvő mértékben megélik saját apaságuk felelősségét, gondoskodóak és gyengédek. Már tudjuk, hogy a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődéséhez mindkét szülői hozzáállásra szükség van.

Belátjuk, hogy a sikeres problémamegoldásban, stresszkezelésben egyenlően lényeges az érzelemközpontú és a feladatorientált megküzdés. Elismerjük, hogy egy nadrág megvásárlása illetve kimosása-kivasalása egyenértékű hozzájárulás a család működéséhez, függetlenül attól ki viseli a nevezett ruhadarabot. Tudjuk, hogy a kölcsönösség legitimálja a párkapcsolatot. Az előremutató eredmények mellett a hiányosságok, félmegoldások, kételyek is érezhetőek – mint cikkünk kezdő jelensége. Tán félúton járunk a nemi, kapcsolati és családi szerepek szükséges újragondolásában.

 Akarsz róla beszélni?

Az új egyensúly kialakítása párbeszéd, a kérdésről folytatott minél szélesebb körű, indulatmentes párbeszéd útján képzelhető el. A mozgalmi, indulatvezérelt, harcos beszédmód olyanok mint az aggodalom meg a hintaló: nem jutunk velük előre. A bármely mintát egyedül érvényesnek láttató hozzáállás leállítja a párbeszédet. Az “erről így KELL gondolkodni” mondatban a “gondolkodni” és a “kell” kizárják egymást.

Kérdezzük meg párunkat, nőbarátainkat, munkatársnőinket, örülnek-e a Nőnapnak. Ha igen, köszöntsük Őket. Majd, akár tartják a Nőnapot, akár nem, kezdeményezzünk beszélgetést, számukra mi számít női értéknek, vonzó és elkerült szerepnek.

Járjunk utána magunk is, mi milyen női példaképeket, értékhordozó személyeket láttunk eddigi életutunk során. Keressük meg Őket családunkban, közösségünkben, kultúránkban. Ha megkerestük és összegeztük magunkban, adjuk tovább – újabb és újabb párbeszédek révén. Ezzel járulunk hozzá az értékteremtéshez, az újragondoláshoz, a leendő új egyensúlyhoz. Pofonoknak a kapcsolatban és címkéknek a párbeszédben semmilyen létjogosultsága nincs.