Párhuzamos narratívák és torz igazság – Mi az újságírók és PR szerepe napjaink útvesztőiben?

Dr. Graham Barnfield 15 évig volt újságíró és a Kelet-Londoni Egyetem újságíró szakának vezető oktatója, emellett az Európai Unió tudományos kommunikációjában, a Perzsa-öbölben és westminsteri választási kampányokban is dolgozott PR-tanácsadóként. Előadásában kifejtette: sokan teljesen különálló szakmákként tekintenek az újságírásra és a közkapcsolatok, PR világára, a valóságban viszont sok az átfedés, hiszen mindkettő ugyanarra az alapvető elemre épül: a jó történetmondásra. A meghívottal Polacsek Péter, a Diversity Advertising igazgatója, a Vibe Fesztivál kommunikációs koordinátora beszélgetett.

A meghívott először is visszatekintett a történelem néhány nagy PR-fogására. Példaként Edward Bernays kezdeményezéseit emlegette: a Torches of freedom, vagyis a Szabadság fáklyái a nők jobb életre való törekvését kihasználva ösztönözte a dohányzást a huszadik század elején az Egyesült Államokban. A cigarettát az emancipáció és a férfiakkal való egyenlőség szimbólumaként, „fáklyaként” írták le. A cigarettázást a szabadság eszméjéhez kötötték, és elérték, hogy több nő fogyassza, megváltoztatva a róla való gondolkodást. Bernays technikáival lefektette a modern PR alapjait, bár sokan manipulatívnak, torzítónak tartják ezeket az eljárásokat.

Az Egyesült Államok a PR-ipar hazájává vált, de a kritikusok többsége is ott található. Daniel J. Boorstin már 1961-ben írt álrendezvények (pseudo-event) jelenségéről a The Image című könyvében. Az áleseményeket csupán azért szervezik meg – alapos tervezéssel –, hogy a média tudósítson róluk, és ha sikeresek, az általuk népszerűsített eszmék valóságosabbá válnak. „A PR-nak, akár az újságírásnak, két oldala van: egyrészt megérdemlik a kritikákat, de sokan vannak, akik valóban segíteni akarnak.

Az előadó szerint furcsa kapcsolat alakult ki a modern újságírás és a PR között: sokszor ütköznek az érdekeik, például míg a PR az ügyfelet képviseli, jó színben tünteti fel, az újságíró talán épp a negatív oldalát igyekszik feltárni. Erős az az álláspont, hogy a két szakmának nem szabadna átfednie egymást, a valóság azonban sokkal árnyaltabb. Rengeteg újságíró használja a PR-ipart, hogy gördülékenyebbé tegye a történetmesélést – a munka egyre statikusabb, és az újságírók jobban támaszkodnak a sajtóközleményekre. A jó közkapcsolati szakemberek pedig figyelmesek, és összedolgoznak az újságírókkal. Tehát elméletben van egy nagy választóvonal a két szakma között, de a valóságban nagymértékű az átfedés. Az olvasók hajlamosak ellenszenvvel tekinteni a reklámokra, ezért az eredeti, hiteles anyagok megjelenése sokkal többet ér a PR-szakembereknek is. Polacsek Péter moderátorként hozzátette: fontos mindkét oldalt ismerni, hiszen az újságok elvárásait ismerve a PR-os megfelelő tartalmat biztosíthat, és mindkét félnek előnyére váló anyagok születhetnek.

2016 óta nagy figyelmet kapnak a közbeszédben az álhírek és a valóság utáni (post-truth) világ kérdése. A fake news kifejezést és jelenséget egyre inkább a politikához kötjük. Egyrészt a kitalált, valótlan információkra vonatkozik, másrészt sokan (például Donald Trump) az ellenvélemények és a kritikák megbélyegzésére, elutasítására használják. A közösségi média csak olaj a tűzre, hiszen hihetetlen sebességgel terjednek az álhírek, a posztigazság miatt pedig a tárgyilagos tények kevésbé hatnak a közvéleményre, mint az érzelmeken, személyes hiten alapuló érvek. Az előadó óvatosságra intette a közönséget, hiszen az igazság elutasítása párhuzamos narratívák és erős társadalmi ellentétek kialakulásához vezet – ezt tapasztaljuk ma is a nyugati országokban.