Olvasási idő: 3 perc

Január 20-án rendezte meg az év első alumniképzését az MCC Szakmai- és Karrierfejlesztési Központja Kolozsváron. Az alkalmon dr. Hossó Nikoletta protokoll- és nemzetközikapcsolatok-elemző, az MCC Vezetőképző Akadémia rendszeres meghívottja kalauzolta a résztvevőket az általános protokollelmélet és -gyakorlat, a sikeres első benyomás, a nonverbális kommunikációs jelzések és a hivatalos kapcsolatok témaköreiben.

A meghívott előadó egyetemi oktatóként is tevékenykedik, emellett az Európai Protokoll- és Rendezvényszervező Központ Kft. vezetője. Az elméleti tudást a gyakorlatban tapasztalt példákkal, saját élethelyzetek elmesélésével keltette életre. Az előadás során arra törekedett, hogy rögzítse az alapokat, és minél többet átadjon rendezvényszervezői, protokollszakértői és protokollfőnöki megbízásai során szerzett tapasztalatokból is. Megosztotta a résztvevőkkel mindazt a tudást, amire a kiemelt állami-diplomáciai rendezvényeken és találkozókon, szakmai-tudományos konferenciákon és Magyarország legjelentősebb sporteseményein tett szert. Mindezek a mindennapi szakmai, sőt személyes életben is kiemelten fontosak.

A résztvevők megtudták, milyen szerepet tölt be a protokoll a nemzetközi kapcsolatokban a 21. században, hallhattak a hitelesség és az első benyomás alkotóelemeiről, a tudatos kommunikáció jelentőségéről, a nonverbális csatornák és a jelzések funkcióiról, értelmezésükről. Társasági érintkezések aktíváiról is szó esett: érkezés, pontossági kategóriák, köszönés, megszólítás, bemutatkozás, bemutatás, kézfogás, a tegeződés-magázódás alapelvei mind előkerültek.

Az előadó gyorstalpalót tartott az étkezéses protokollalkalmakról, ezek általános asztali etikettjéről, megjelenésdiplomáciáról, vendég és szervező/házigazda szerepéről, vendégek típusairól, ültetésrendről, meghívottak kíséréséről és a velük való kommunikációról, meghívókról. Továbbá megosztott vicces-kényes helyzeteket is, és megbeszélte a megoldási stratégiákat a jelenlevőkkel.

A karrierközpont képzéseinek megtervezésében fontos szempont, hogy a résztvevőknek lehetősége nyíljon a kapcsolódásra és az ismerkedésre is, ugyanakkor, a képzések valós támogatást nyújtanak az alumnitagok szakmai és személyi fejlődésében.

A résztvevők így nyilatkoztak az eseményről:

„Kiváltképp hasznosnak találtam az előadást. Egy dinamikus, intellektuális közeg tagjaként kiemeltem fontos számomra, hogy tudjam és helyesen alkalmazzam azokat a normákat, amelyek többek között a viselkedés és megjelenés alapvető szabályait képezik.”

„Mivel nemzetközi kapcsolatok és diplomácia vonalon szeretnék továbbtanulni, elengedhetetlen, hogy a protokollt alaposan megismerjem, ugyanakkor rendezvényszervezésben is hasznos lehet a diákszervezetem számára, amint a tanultakat beépítjük a rendszerbe.”

„Legfőképp maga az előadó hitelessége és tapasztalata tetszett. Rengeteg dolgot megosztott velünk, amely egy egyetemi előadáson vagy panelbeszélgetésen nem valósul meg. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik az adott témában, az adott szakmában, amelyet hitelesen és egyes témákat megemlítve, pozitív és negatív oldallal egyaránt alátámasztott.”