Olvasási idő: 2 perc
Első alkalommal szervezték meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) sátortáborát augusztus 7–11. között Kiskapuson. A csapatépítő programon az Egyetemi Program 17 diákja vett részt. Az ötnapos tevékenység részleteiről Mostis Márk, a Janus Pannonius Program hallgatója számolt be.
Izgalmas hangulatban telt az első sátortábor a Mathias Corvinus Collegium szervezésében, melynek célja a résztvevők problémamegoldó készségének fejlesztése, csapatépítés, technológiamentesség és a természet megismerése volt.
A tábor tartalmas programjából nem hiányozhatott a túrázás, akadálypálya teljesítése, csoportos versenyek, kincskeresés, tábortűz melletti játékok és jelenetek, valamint a csapatépítő vagy figyelmet fejlesztő foglalkozások. Az intenzív tevékenységek mellett lehetőségünk volt bővíteni eddigi tudásunkat a növényekről, gombákról, madarakról, de hasznos dolgokat tanultunk a csomózásról és a tűzrakással kapcsolatban is. Az öt nap alatt minden diák kivette a részét a tábori feladatokból a fahordás, mosogatás, vízhordás és éjjeli őrködés terén is.
Váratlan helyzetekből sem volt hiány, hiszen a közelben lévő tehenek el akarták foglalni a táborhelyet, valamint az éjszakai zápor után nedves fával kellett begyújtani a tüzet, hogy lehessen előkészíteni a reggelit.
Összességében elmondható, hogy mindannyian egy élménydús tevékenységen vehettünk részt. Társaim mind azt nyilatkozták, hogy nagyon jól érezték magukat a tábor során, és többen is várják már a következő évi kiadást. Számomra ez a lehetőség betöltötte azt a hiányt, amit azóta érzek, hogy nem járok cserkésztáborokba. Úgy érzem, hogy ez a kezdeményezés számos tapasztalattal gazdagított mindannyiunkat, és bízom benne, hogy hamarosan újra lehetőségem lesz ezt megtapasztalni.