Olvasási idő: 5 perc

„November 26.-án, egy szép pénteki napon indultunk el Debrecenbe az MCC-vel a SPECIAL EDITION KP+ Túrára. Nem tudtuk, mire számítsunk, milyen lesz az elkövetkezendő néhány nap; bár azt sejtettük, hogy a fürdő és a mozi vagány lesz, de az, hogy a szervezők számunkra idegen emberekkel osztottak be egy szobába, kicsit mindenkit elbizonytalanított. 

Felszálltunk a buszra, ahol csupa ismeretlen arc vett körbe minket. Mivel még nem ismertük egymást, mindenki csendes volt és hallgatag, de mire az út feléig eldöcögtünk, már csodajó lett a hangulat, kedvenc parti-zenéinket hallgatva csak úgy dőltünk a röhögéstől.

Miután átkeltünk a határon, épphogy kettőt pislogtunk, s máris az igazán stílusos MCC Aranybika, a debreceni képzési központ épületében osztogatták nekünk a szobakulcsokat. Megkezdődött a honfoglalás. Kinyitottuk a szobaajtót, kipakoltunk, berendezkedtünk, majd körbenézve megállapítottuk, hogy a szervezők nem vicceltek azzal, hogy számunkra ismeretlenekkel kell osztoznunk a szobákon. Futottunk egy gyors bemutatkozási kört, majd kimentünk megismerkedni a többiekkel is, hiszen 68 diák nyüzsgött-forgott az épületben. 

A szombati napot a botanikus kert meglátogatásával kezdtük, ahol alig tudtuk megkülönböztetni az embereket a növényektől, hiszen helyenként akkora kaktuszok kacsingattak velünk szembe, mint jómagunk. Ezt az Agora Tudományos Élményközpont követte, ahol a különböző fizikai kísérletek lenyűgöztek minket, és rájöttünk, hogy tükrökkel egyszerűen bármit el lehet érni. A napot az Aquaticum élményfürdővel zártuk, ahol labdáztunk, csúszda-versenyt tartottunk, és rájöttünk arra, hogy a jakuzziban nem véletlenül van kiírva, hogy négy személynek van és nem nyolcnak. De mit tud az ember tenni, ha az újdonsült barátait semmiből sem szeretné kihagyni. Visszaérkezésünk után társasjátékoztunk, beszélgettünk, és rádöbbentünk arra, hogy azok a félelmetes emberek, akikkel eleinte alig mertünk szóba állni, milyen jó társaság valójában, és milyen jókat lehet velük együtt kacagni.

A vasárnap reggel a MODEM látogatásával indult, itt egy absztrakt kiállítást csodálhattunk meg, utána pedig fancsali képpel indultunk neki a Sétaszínháznak. Ki akar most sétálni a városban, amikor helyette csinálhatna bármi jobbat is. Mindenki ezen a kérdésen vacillált egészen addig a pillanatig, amíg el nem kezdődött az előadás. Akkor aztán leesett az állunk. Tágra nyílt szemekkel néztünk a színészeket, ahogy előadják Térey János életét egy jó adag humorral megspékelve. Miután befejeződött, az előadást a várva várt 4D-s mozi követte, ami magáért beszélt. Utána visszamentünk a szállásra, és szokásunkhoz híven óriási társasjátékpartit csaptunk. A megszokott négy fős társas helyett tizenötön ültük körbe az asztalt, és óriási jókedvvel activityztünk, Dixiteztünk, sőt a végén még Aranyásósat is játszodtunk – az MCC Aranybika falai között. Majd gondoltunk egyet, hogy mivel lassan közeleg a karácsony, és természetesen mindannyian jó gyerekek voltunk, írhatnánk levelet az Angyalkának.

A hétfői nap kicsit fáradtan, de jókedvvel telve a Nagytemplom megnézésével kezdődött, ahol a csapatainkkal a templomban található feladatokra kerestük a választ, és megcsodáltuk a toronyból való elképesztő kilátást is. Meglepetésünkre egy kis orgona-koncertet is végig hallgattunk, az egyik csapattársunk ugyanis gyönyörűen tudott orgonálni. A nap második felében pedig szakmai programokban vettünk részt, hiszen a tanulás sosem árt. Este pedig egy rögtönzött karaoke-bulit tartottunk. Zene, tánc, mulatság, minden volt, amit az ember csak el tud képzelni, sőt, annyira jó volt a hangulat, hogy még a debreceni Kp-sok is bekapcsolódtak. Így történt az, ahogy azok az emberek, akiktől az elején még kicsit tartottunk, most már igazi barátainkká váltak. Sőt, nem akartunk lefeküdni sem, voltak, akik inkább pokrócokba burkolódzva, de ébren töltötték az éjszakát, hiszen tudtuk, hogy mi következik másnap...

Az utolsó nap. Az utolsó nap, amit senki sem várt. Elérhetőségeket cseréltünk, visszaidéztük az elmúlt napok legjobb vicceit, majd könnyes szemekkel váltunk el újdonsült barátainktól. Végezetül pedig hálás köszönetet mondunk a szervező csapatnak, hogy egy ilyen életre szóló élménnyel gazdagítottak minket, amire mindenki mosolygó arccal tekinthet majd vissza.”

 Gombos Brigitta
Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár