Olvasási idő: 6 perc
A viharálló kapcsolatok 7 titka címmel tartott hasznos és érdekes előadást dr. Mihalec Gábor párterapeuta, író, nemzetközi előadó és tréner március 22-én Nagyváradon és 23-án Szatmárnémetiben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) meghívására, a Szülők Akadémiája nevű programsorozat részeként. Mihalec Gábor hét „kulcsot” bízott a hallgatóságra, amelyek segítségével egészséges, fejlődő családi és párkapcsolatot alakíthatnak ki és tarthatnak fenn otthonukban.
A hatalmas sikernek örvendő, teltházas nagyváradi eseményen Nagy Tímea-Zita képviselet-vezető köszöntötte a résztvevőket, majd Bodnár Petra, a Fiatal Tehetség Program régióvezetője és Pataki Hanna, a Középiskolás Program asszisztense az MCC tevékenységéről beszéltek.
Mihalec Gábor a világjárvány kezdetén egy 1300 személyt érintő kutatásban arra kereste a választ, hogy mi a különbség azok a párok és családok között, akik nyomás alatt is képesek fejlődni, valamint azok között, akik a nyomás hatására elindulnak lefelé a lejtőn. A több mint 100.000 adat statisztikai elemzése után kikristályosodott hét gyakorlati terület, amelyet valós életpéldákkal mutatott be az előadó. A közös pont és biztató kilátás mindegyikben az, hogy tanulható.
Meghívott előadónk dolgozta ki Magyarország első és egyetlen tudományosan igazolt párkapcsolati tréningjét (Gyűrű-kúra), és az erről szóló könyv lett minden idők egyik legnagyobb példányban kiadott magyar nyelvű párkapcsolati könyve (több mint 50.000 kiadott példány). Szenvedélyesen járja a világot Fokvárostól Seattle-ig, hogy a legjobbaktól tanuljon, és ezt a tudást itthon átadja a pároknak és családoknak. Tévé- és rádióműsorok gyakori vendége, a járvány alatt elindított élő Facebookos adásaival (Pár-percek) pedig tízezreknek adott motivációt, hogy a bezártságot miként fordítsák a kapcsolatuk előnyére. Amit másoknak tanít, azt a saját családjában is megéli. 28 éve él boldog házasságban Dórival, akivel két fiatal felnőtt büszke szülei.
A szakember először is megosztotta, hogy nagyon markáns különbségek jelentkeztek a fejlődő és lejtőn lefelé haladó párok között, pedig ugyanaz a nyomás nehezedik mindenkire. A titok ennek kezelésén, a reakciókon, a magunkra és társunkra való odafigyelésben rejlik.
A következő hét pontban foglalta össze a tennivalókat Mihalec Gábor:
- Beszélni az érzelmekről. Különösen a férfiaknál okoz nehézséget, hiszen az elmúlt néhány évszázadban a társadalom arra nevelte őket, hogy elnyomják az érzéseiket, ne beszéljenek róluk. Pedig „az érzelmek megosztása közel hoz, a tények eltávolítanak egymástól” – mutatott rá az előadó.
- Maradj higgadt, különösen nyomás alatt. Nehézségek, viharok esetén fontos 100 alatt tartani a pulzusunkat, hiszen megemelkedett pulzusszámmal az agyunk más működési módba kapcsol. Ilyenkor az ösztön a védekezésre, menekülésre késztet, és elveszítjük a problémamegoldó képességünket, kreativitásunkat. Nyugodt, mély légzéssel, szemkontaktussal, mosollyal, halk, szelíd hanghordozással a pulzusunkat is befolyásolhatjuk, így elkerülhetők a nagy összetűzések.
- Gyengéd kapcsolódás. Mivel a nehéz helyzetekben sokszor különbözően változik a felek szexuális étvágya, gyakran emiatt is kialakulhat feszültség. A fejlődő párok jellemzője, hogy az elutasítást is intim élménnyé alakítják, hiszen közel maradni, kapcsolódni, egymást megerősíteni akkor is lehet, ha különböznek az igények.
- Tartalékképzés. A kutatás szerint a párok helyzete a megtakarításaiktól, pénzügyeiktől is függ. A lejtőn lefelé haladó pároknál a karantén nagy feszültséget hozott, hiszen munka nélkül a pénzforrás is visszaesett, megtakarítások nélkül pedig jelentkezett a kétségbeesés. Több alkoholt fogyasztottak, és jelentkezett a fizikai erőszak is. A megtakarítás azonban nem bevételtől, hanem gondolkodásmódtól függ – hangsúlyozta az előadó.
- Rend és ápoltság. Mihalec Gábor bevallotta, meglepő megfigyelés volt, hogy a nyomás alatt fejődő párok bezártságban is ápoltak, rendezettek voltak. Ez annak tudható be, hogy könnyebb elviselni a feszültséget, ha tehetetlen várakozás, sodródás helyett kontrollálható, akár egész apró dolgokkal foglalkozunk, például takarítunk, rendet tartunk magunk körül, ápoltak maradunk.
- Érzelmi elérhetőség. A bennünk felgyűlő feszültséget legtöbbször a hozzánk közel álló személyek érzik meg, sőt akaratunkon kívül talán meg is bánthatjuk őket. Ezért szükséges felmérni és feltárni a gyengeségeinket, megosztani ezeket szeretteinkkel. Az érzelmileg elérhető családtagok ilyenkor odafigyelnek a másik félre, és képesek átszerveződni, hogy a sérült, feszült szerettüket megvédjék.
- Reményfaktor. A hitnek, spiritualitásnak vagy egyszerűen a reménynek erős szerepe van a fejlődő párok életében, hiszen a nehézségek idején együtt kapaszkodnak ezekbe a szálakba. Fontos a reménytelennek látszó helyzetekben is a remény ügynökének lenni.
Mihalec Gábor a készségek alkalmazását az autóvezetéshez hasonlította: először zavarba ejtő, és lehetetlennek tűnik, hiszen sok mindenre kell figyelni, viszont némi gyakorlat után automatizálódnak a lépések, és elég idő elteltével teljesen természetessé válnak. Vigyázni kell azonban, mivel nyomás alatt mindig a régi automatizmus lép életbe. De ha elég sokáig gyakoroljuk az elhangzott tanácsokat, viharálló családdá, párrá válhatunk.
A Szülők Akadémiája programsorozat, oktatási programjainkhoz hasonlóan, díjmentesen zajlik regionális központjainkban, és bárki részt vehet ezeken. Az alkalmakról Facebook-oldalunkon és honlapunkon értesülhetnek a szülők, érdeklődők.