Olvasási idő: 3 perc

Az újságírás rejtelmeivel barátkoztak meg az MCC Középiskolás Program tanulói az október 18–19-én rendezett országos KP hétvégén Kolozsváron. Az erdélyi diákokhoz ezúttal a veszprémi középiskolás csapat is csatlakozott. Az izgalmas programról Sebesi Borbála, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum 11. osztályos diákja számolt be.

Az októberi KP szombaton lehetőségünk volt mélyebben megismerkedni az újságírás világával. Annak ellenére, hogy ezúttal kissé eltérő jellegű tevékenységek voltak szervezve a KáPénteki program során, nagyon jól éreztem magam, és a műhelymunkák által még az ismerkedés és a csapatépítés sem maradt el.

Szombaton az első tevékenységet Pósa Tamara újságíró, a Szegedi Tudományegyetem kommunikációs munkatársának előadása nyitotta meg, amelynek köszönhetően közelebb kerültünk a szakmához, és lehetőségünk volt a mesterség személyesebb oldalát is megismerni. Megtudtuk, hogy melyek az előnyei és hátrányai az újságírásnak, valamint általános tanácsokkal is ellátott bennünket az előadó, amelyekből az élet minden területén hasznot húzhatunk.

Egy rövid szünet után következett a második tevékenység, amelyet Moldován Zsolt sportújságíró vezetett. Az interaktív program nagy lélekjelenlétet igényelt. Az ötös csapatokra való felosztás megkövetelte, hogy mindenki kellően kivegye részét a munkából. Nagyon tetszett, hogy a munka végén a programvezető mindenkit alaposan kiértékelt.

Ezzel párhuzamosan a résztvevők egy másik csoportja a Kolozsvári Rádió folyosóit és termeit járhatta végig Ferencz Zsolt rádiós szerkesztő és műsorvezető irányításával, aki izgalmas történeteket osztott meg a rádió mindennapjaiból. A résztvevők élő hírbemondást hallgattak végig, és utána kipróbálhatták, hogy milyen a mikrofon mögött lenni.

A tartalmas foglalkozást az ebéd követte, amely kiváló kikapcsolódást jelentett a hosszas koncentráció után. Az utolsó tevékenységet Nagy Károly, a Transzparens Újságírásért Alapítvány menedzsere tartotta, amely számomra a legizgalmasabb programnak bizonyult. A szakemberrel a médiatudatosságról beszélgettünk interaktív módon. Csoportokba szerveződve híreket kellett összeállítanunk és bemutatnunk egymásnak, amit aztán az előadó értékelt ki.

A KP hétvége nagyon hamar eltelt, de örülök, hogy részt vehettem rajta, hiszen számos hasznos információval gazdagodtam. A programoknak köszönhetően egy új szakmának a rejtelmeit is felfedezhettem társaimmal, és megismertem a csapatmunka fontosságát is.

 

A programot Kolozsvár Polgármesteri Hivatal a támogatta.