Olvasási idő: 2 perc

Kalandos hétvégét töltöttek a Mathias Corvinus Collegium diákjai Révfülöpön az MCC által szervezett vitorlástáborban. A július 25–28. közötti eseményre az Egyetemi Program (EP) 26 hallgatója utazott Erdélyből, hogy elsajátítsa a vitorlázás technikáit.

A tevékenység elméleti alapjait Bagyó Áron és Péch Lóránt oktatók segítségével ültették gyakorlatba a résztvevők. Az élménydús program részleteiről Simon Krisztián MCC-s hallgató írt.

Csapatunk izgatottan vágott neki a Révfülöpre vezető hosszú útnak, közel sem gondoltuk volna, hogy ennyi élményben lesz majd részünk a vitorlástáborban. Megérkezve a Balaton-partra, kezdetét vette három nap intenzív, de annál szórakoztatóbb elméleti, illetve gyakorlati tudásszerzés, amely a vitorlázás mesterségébe vezetett be bennünket.

Kezdetben számtalan kihívással kellett szembenéznünk: borulás a vízbe, hatalmas, majd kevés szél váltakozása, de kitartásunknak és az edzők tanításainak köszönhetően mindannyian révbe értünk, esetünkben a kifejezés minden értelmében. A táborban töltött napjainkat a vitorlázás mellett temérdek nevetés, pancsolás és úszás a Balatonban, közös napfelkeltenézés, illetve estébe nyúló beszélgetések fűszerezték meg. Ezek az élmények hozzásegítettek ahhoz, hogy az új vízi sport elsajátítása mellett a közösség is jobban összekovácsolódjon.

A tábor végéhez érve mindannyian aggályainkat leküzdve, a megszerzett tudásnak köszönhetően a javunkra tudjuk fordítani a velünk olykor szembe fújó szeleket is, ahogyan metaforikusan ezt a mindennapjainkban is igyekszünk megtenni. Köszönet az MCC-nek ezért a felejthetetlen élményért!