A Mathias Corvinus Collegium (MCC) szeretettel vár minden érdeklődőt a 19. Főtér Fesztiválon! A délután folyamán élményközpontú, interaktív foglalkozásokon vehetnek részt az általános és középiskolás diákok, felnőtt közönségünknek pedig író-olvasó találkozóval kedveskedünk.

PROGRAM

14:00–15:00 Természettudományos kísérletek Balog Laurával 

A program tartalmaz egy rövid bevezetőt a természettudomány világába, a gyermekek megismerkednek a kémia, fizika és biológia legfontosabb alapfogalmaival. A gyerekek csapatokban dolgozva saját maguk végezhetik el az izgalmas kísérleteket, igazi laboreszközökkel és különböző vegyi anyagokkal. A helyszínen minden szükséges védőfelszerelést biztosítunk, a kísérleteket biztonságos körülmények között, oktatói felügyelettel zajlanak le. Célunk, hogy a sok új információ átadása mellett a gyerekeknek lehetőségük legyen olyan nem mindennapi kísérleteket elvégezni, amelyekre nem feltétlenül adódik lehetőségük az iskolában. Köpenyeket és szemüvegeket fel, várunk minden kísérletezni vágyót! 

Jelentkezés: ITT

15:00–16:30 Kitelepítés, író-olvasó találkozó   

„Törekednünk kell arra, hogy megismerjük és elfogadjuk egymás valóságait. Ez az elszánás tesz emberré és ezek a különböző lelki tükröződések tesznek egymás testvéreivé bennünket. A többi néma csend és hó és halál.” 

Egy osztrák-magyar család a román gulágon. Az 1956-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, édesanyját – hét gyermekükkel együtt – kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan-sztyeppe egyik lágerébe. Az olvasó egy szovjet mintára létrehozott és fenntartott romániai munkatábor hétköznapjait, a soknemzetiségű foglyok furcsa történeteit ismeri meg a legkisebb gyermek nézőpontjából. A regény középpontjában az anya áll, a gyermekei életéért küzdő fiatal osztrák nő. Egy szerencsés véletlen folytán náluk marad a családi Biblia, ebből az egyetlen könyvből az anya naponként felolvas. Ezek a bibliai történetek adják az elbeszélés keretét. A regény azonban nem fejeződik be a szabadulással, a szülőket és a hét gyermeket a román titkosszolgálat továbbra is szemmel tartja. 

Visky András könyve megrendítő és felemelő történet egy családról, amely kiszolgáltatottságában, megalázottságában is a szeretetből és a bizalomból merít megtartó erőt újra meg újra. A Jelenkor Kiadónál megjelent Kitelepítés című kötetről Nánia Hanna a BBTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója beszélget a szerzővel. 

Visky András Kossuth-díjas, József Attila-díjas író, költő, drámaíró, dramaturg, a Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémia rendes tagja, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színházművészeti és Film Karának professzora, valamint számos magyar és külföldi egyetem meghívott előadója. 

Jelentkezés: ITT

16:15–17:00 Természettudományos kísérletek Balog Laurával 

Jelentkezés: ITT

További információkért kövesse Facebook-eseményeinket.