Olvasási idő: 5 perc

Bosznia-Hercegovinában jártak a Mathias Corvinus Collegium (MCC) hallgatói április 1–7. között az Interetnikus konfliktusok a délszláv háborúkban című kurzus keretében. A tartalmas tanulmányutat Julius Strauss és Fekete András oktatók vezették, akik szakmai iránymutatásukkal kísérték végig az Egyetemi Program diákjait. Az ötnapos program élményeit és tanulságait az alábbi beszámoló foglalja össze.

A tanulmányút első állomása a Szarajevói Egyetemhez vezetett, ahol dr. Melisa Foric professzor és dr. Amir Duranovic tartottak egy rövid bemutatót a boszniai oktatás helyzetéről. A szakértők kitértek arra is, hogy miért létezik 3 curriculum és 13 oktatásügyi minisztérium az országban. Beszéltek továbbá a bosnyák–horvát–szerb kapcsolatokról, annak kihívásairól, valamint bemutattak olyan iskolákat, ahol bosnyákok és horvátok egyaránt tanulnak. Az egyetemi látogatást egy városnéző séta követte Szarajevó központjában, ahol lehetőség volt közelebbről megismerni a helyi könyvtárat, amit a háború alatt földig lebombáztak. A városnézést egy átfogó kurzuson való részvétel követte, melynek témája a boszniai háború volt. 

A következő napon a hallgatók Srebrenicába látogattak el. A város a boszniai háború legvéresebb eseményeit, a szerbek által a muszlim bosnyákok ellen elkövetett etnikai tisztogatás brutalitását őrzi. Az emlékművek megtekintése után a Srebrenica Emlékmúzeum következett, majd Szarajevóba visszatérve útba esett a Potočari muszlim temető, ahol a diákok megemlékeztek a háború áldozatairól.

Pénteken Szarajevóban a résztvevők ellátogattak a várost kettéosztó régi frontvonalra. Mivel a települést számtalan hegy és völgy veszi körül, stratégiailag adott volt, hogy a magasan fekvő részeken katonai lövészbázisok jöhessenek létre. Egy ilyen katonai bázis megtekintésére is sor került, ami döbbenetes látványt nyújtott. Az épületben a golyónyomok és az omladozó falak a háború nyomaira emlékeztetnek.

A következő állomás a Remény alagútjához vezetett, ahol folytatódott a szarajevói háborús évek megidézése. Este egy érdekes beszélgetésre került sor Slobodan Soja történésszel, aki a 2000-es években Bosznia-Hercegovina Franciaországba és Egyiptomba akkreditált nagykövete volt. Amellett, hogy valós betekintést adott a jelenlegi politikai helyzetbe, a vele való beszélgetés igen motiváló volt, ahogyan az interetnikus viszonyt kulturális és oktatási megoldásokkal próbálta javítani.

A negyedik napon a hallgatók Mostarba látogattak. A helyszínre érkezve az első célpont a Mostari Egyetem volt, ahol Jelena Jurčić egyetemi oktató bemutatta az intézmény szakirányait, lehetőségeit és a nyári egyetem programját. A szakember kitért a háború utóhatásaira is. Elmondta, hogy vannak olyan rokonai és ismerősei, akik a mai napig elvből nem mennek át a híd másik oldalára – ez is jól szemlélteti, hogy a város a háború után lélekben és fizikailag is kettészakadt. A látogatás után a város felfedezése következett. A mostari híd a város horvát és bosnyák oldalát köti össze, amely egy emlékeztetőként szolgál az átkelőknek a háború következményeiről.

Vasárnap reggel a hallgatók és kísérőik Banja Luka felé vették az irányt. Félúton Jajcában a gyönyörű vízesés mellett meglátogatták Jugoszlávia Múzeumát, amely abban az épületben és teremben van berendezve, ahol 1943-ban Jugoszlávia Népi Felszabadításának Antifasiszta Tanácsa (eredeti nyelven rövidítve: AVNOJ) második alkalommal ült össze, és megegyeztek a közös Jugoszláv Szövetségi Köztársaság létrejöttéről. Banja Lukába érkezve két helyi egyetemi hallgató fogadta a résztvevőket, akik meséltek a mindennapi diákéletről, a munkalehetőségekről és a közösségi felelősségvállalásról. Ezt követően Srdjan Puhalo szociálpszichológus beszélt a háború megfoghatatlan nyomairól és a társadalomban fennálló határokról.

A tanulmányút során a résztvevők nem csupán történelmi és politikai ismeretekkel gazdagodhattak, hanem mélyebb betekintést nyertek egy olyan ország mindennapjaiba, amelynek múltja még ma is érezhetően formálja jelenét. Az MCC hallgatói személyes élményeken keresztül tapasztalhatták meg, hogy milyen következményekkel jár egy etnikai alapon széttöredezett társadalom újjáépítése. A program nemcsak szakmailag, de emberileg is maradandó élményt nyújtott mindenki számára.