Olvasási idő: 4 perc
Nyolcadik alkalommal köszöntötte új évfolyamát az Erdélyi Politikai Iskola, ahol idén 21 hallgató kezdte meg ingyenes tanulmányait a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jóvoltából. A tanévet november 8-án nyitották meg Kolozsváron, amit az évfolyam első képzési hétvégéje követett.
A kezdeményezést 2017-ben indította el az MCC az RMDSZ-szel és a MIÉRT-tel közösen, a Pro Iuventute Egyesület pártfogásával. A magyar és angol nyelven zajló, ingyenes képzéssorozat hat intenzív oktatási hétvégéből áll, ahol a résztvevők készségfejlesztő kurzusokon vehetnek részt, illetve elismert magyar és külföldi szakértőkkel, gyakorló politikusokkal találkozhatnak. A megnyitóval egybekötött első képzési hétvégét november 8–10. között tartották Kolozsváron.
Az ünnepélyes eseményen Szerényi Szilárd, az Erdélyi Politikai Iskola vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Hajdú András közpolitikáért felelős helyettes államtitkár szólt a hallgatókhoz, aki megköszönte a jelentkezők érdeklődését a program iránt, és arra bátorította őket, hogy minél több szakmai kapcsolatot alakítsanak ki, hiszen a felkészültség mellett fontos az emberekkel való bánásmód és a csapatmunka megfelelő elsajátítása is.
A köszöntők sorát Szilágyi Dóra, a MIÉRT elnöke folytatta, aki felelevenítette nyolc évvel ezelőtti emlékeit az Erdélyi Politikai Iskolával kapcsolatban. Az elnöknő kiemelte a fiatalok szerepének fontosságát a közösségvállalásban, valamint arra buzdította őket, hogy Kós Károly építész szellemiségében tevékenykedjenek, aki tisztelte a gyökereit, és szolgálta a közösséget.
A megnyitót Geréd Imre, a Pro Iuventute Egyesület elnöke, az MCC erdélyi intézmény struktúrájáért felelős igazgatója zárta, aki az EPI alapításának ötletéről beszélt a hallgatóknak. A képzéssorozat egy stabil keretet biztosít a jelentkezőknek a szakmai kapcsolatok elsajátítására, valamint elméleti tudást nyújt a politikai életben való elhelyezkedésre. Végül azt tanácsolta a hallgatóknak, hogy alázattal álljanak politikai pályára, hiszen aki erre a hivatásra vállalkozik, nem lehet gőgös embertársaival.
Az ünnepélyes évnyitó után a szakmai programok következtek: Markó Bélával, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnökével, az RMDSZ volt elnökével Szabó Szabolcs, a Sapientia EMTE joghallgatója beszélgetett. A diskurzus során a Romániában élő kisebbségek jogi intézkedéseiről, valamint az RMDSZ kezdeteiről volt szó.
A szakmai hétvégén a hallgatók Benkő Vilmostól, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnökétől, a Toastmasters Hungary és a Speak Academy alapítójától a nyilvános beszéd alapjait sajátították el, a kolozsvári aktuálpolitikai helyzetről Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője és Tasnádi István Szilárd, Kolozs megyei szenátorjelölt beszélgetett a résztvevőkkel. A hétvégén a választói pártpreferenciákról Hajdú András közpolitikáért felelős helyettes államtitkár, az MCC Politikatudományi Műhelyének kutatótanára tartott előadást, majd egy szakmai beszélgetés következett Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével. Horváth István egyetemi tanár a román kisebbségpolitikai rezsimről beszélt a képzés során. A hétvégét Márkus Etelka televíziós szakember interaktív workshopja zárta.