Közös konferencián vizsgálták szakemberek és diákok a totalitarizmus és művészet kapcsolatát

Az MCC Egyetemi Programjának hallgatói egész tanévben foglalkoztak a témával, kutatásaikat pedig a kurzus zárásaként a Jog, művészet és propaganda a 20. századi totalitárius rendszerekben című konferencián mutatták be – mondta el a konferencia megnyitásakor dr. Veress Emőd, a kurzus oktatója. A szakember kiemelte: „Sehol sem olyan szoros a kapcsolat a jog és művészet között, mint a totalitárius rezsimekben.”

A totalitárius rendszerek régóta felismerték a kultúra erejét. Nemcsak propagandaeszközként használták, hanem a nemzeti identitás formálására, az ideológia megerősítésére és az ellenzék elhallgattatásának eszközeként is. A rendezvényen interdiszciplináris módon vizsgálták meg a témát, Európa különböző részeiről származó példákon át.

Az eseményen alaposan elemezték az építészet szerepét a köztudat formálásában. Különösen erős példa Mussolini uralma Olaszországban, ahol a monumentális építkezések túlmutattak az esztétikán, és ideológiai kommunikációs eszközzé váltak. Az épített környezet a kontroll, az állandóság és a hatalom jelképe lett. A totalitárius vezetők saját ideológiájuk szerint igyekeztek formálni a városképeket: széles sugárutak és impozáns homlokzatok irányították az emberek mozgását. Ezek az épületek nem csupán funkcionálisak voltak, hanem szimbolikusak is, a fegyelem és az elnyomó hatalom fizikai megnyilvánulásai. Széles körben ismert példája ennek a román parlament megépítése is, aminek a sebeit máig hordozza a társadalom.

A konferencián a filmipart is új szemszögből, az állami propaganda hatékony eszközeként ismerhették meg a résztvevők. A Velencei Filmfesztivált 1932-ben Mussolini uralma alatt alapították tudatos kulturális kezdeményezésként a fasiszta eszme terjesztésére. A cenzúra, pénzügyi ellenőrzés és tartalmi válogatás révén a filmipar propagandaeszközzé vált. A filmek az állam erényeit dicsérték, miközben nyíltan vagy burkoltan politikai üzeneteket közvetítettek. A téma fontos kérdéseket vetett fel a kulturális intézmények felelősségéről, valamint a propaganda és szórakoztatás közti vékony határvonalról.

További érdekes téma volt a náci rezsim klasszikus művészetekkel való visszaélése. Kiemelkedő példa erre a Lancellotti Diszkoszvető esete: az ókori görög szobrot az ideális férfitest ábrázolásaként tartották számon, ezt pedig a náci fajelméletek szimbólumaként használták fel. Maga Hitler figyelmét is felkeltette a szobor, amelyet Németországba szállítottak, később viszont visszaszolgáltatták az olaszoknak. A műalkotást ideológiai eszközzé torzították, politikai célokra használták, megfosztva történelmi és kulturális jelentőségétől.

Az ellenállást azonban a széles körű ellenőrzés és cenzúra sem tudta teljesen visszaszorítani. Az utcai művészet, bár anonim és átmeneti volt, erőteljes gesztusként szegült szembe a hatalommal. Az állandó megfigyelés ellenére a művészek rejtett sarkokban, falakon, sikátorokban közvetítették rendszerellenes üzeneteiket, éles kontrasztban az államilag jóváhagyott propagandával.

A feldolgozott témák között szerepelt az opera is mint az ideológiai befolyásolás egyik eszköze. Különösen a náci Németországban a rezsim bizonyos zeneszerzőket és előadókat piedesztálra emelt, míg másokat „elfajzottnak” minősített. Az operaházak a kulturális felsőbbrendűség és ideológiai konformitás színtereivé váltak, a zene pedig egyszerre lett szimbólum és eszköz.

A konferencia továbbá feltérképezte, hogyan használták fel a totalitárius vezetők a jogrendszert saját hatalmuk megszilárdítására. A törvény nem őrizte meg semlegességét, hanem átalakult a személyi kultuszok fenntartásának, az ellenzék elnyomásának, a propaganda intézményesítésének eszközévé, törvényes látszat mögé rejtve a jogtiprást

A rendezvény különleges lehetőséget biztosított arra, hogy a különböző hátterű és származású szakemberek és diákok együtt gondolkodjanak a kulturális kifejezés és az államhatalom közötti törékeny határvonalakról, történelmi példákon át reflektálva a jelen kihívásaira.

A konferencián elhangzott előadások:

Diákok előadásai:

• Bodor Róbert (Mathias Corvinus Collegium és Sapientia EMTE, Jogtudományi Tanszék, Kolozsvár): A rendszer szorításában: A totalitarizmus és a munkatáborok valósága
• Gál Sarolta (Mathias Corvinus Collegium és Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Kolozsvár): Az árják
• Szabó Zsófia Erzsébet (Sapientia EMTE, Jogtudományi Tanszék, Kolozsvár): Politikai jogok a szovjet típusú rendszerekben – Nagy Albert A szavazás című festményének tükrében
• Iszlai Beáta (Mathias Corvinus Collegium és Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Jogtudományi Kar, Kolozsvár): A tömeg: a fejetlen és a lefejezett
• Szőke Balázs (Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Jogtudományi Kar, Kolozsvár): Meg nem született történetek, láthatatlan sebek – A 770-es rendelet nőábrázolása Wanda Mihuleac művészetében
• Szabó Kincső (Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Jogtudományi Kar, Kolozsvár): Kisajátítás és műemlékvédelem a kommunista Romániában – A parlament megépítéséért hozott áldozatok
• Bartha Dániel (Mathias Corvinus Collegium és Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Jogtudományi Kar, Kolozsvár): A Ceaușescu-per – A cél szentesíti az eszközt?

Szakértői előadások:

• Prof. Dr. Veress Emőd (ügyvéd, egyetemi tanár, Sapientia EMTE, Kolozsvár; az MCC oktatója): Jog, művészet és totalitárius diktatúra 10 műalkotás fényében
• Prof. Dr. Luigi Lacchè (tanszékvezető, jogtörténész, Maceratai Egyetem és LUISS, Róma): Építészet, képzőművészet, igazságszolgáltatás: A fasiszta rezsim
• Prof. Dr. Giacomo Pace Gravina (jogtörténész, Messinai Egyetem): A Lancellotti Diszkoszvető esete
• Dr. Mario Riberi (egyetemi docens, Torinói Egyetem): A Velencei Filmfesztivál és a fasizmus (1932–1942)
• Prof. Dr. Nótári Tamás (egyetemi tanár, Sapientia EMTE, Kolozsvár): “Es wird einmal ein Wunder gescheh’n...” Zarah Leander – Kollaboráns, hasznos idióta, bűnbak?
• Prof. Dr. Menyhárd Attila (egyetemi tanár, az MCC Modern Jogi Tanulmányok Műhely vezetője, Budapest): Totalitárius állam, totalitárius társadalom és az utcai művészet