Olvasási idő: 3 perc

Izgalmas tevékenységen vettek részt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjának diákjai október 29-én Szatmárnémetiben, az Ökotudatos generáció pályázat keretében. Az október 29-i eseménynek az Aranykapu Kulturális Egyesület székháza adott otthont, ahol az Ökotudatos háztartás kurzuson a 7. évfolyamos tanulók vettek részt.

A program egy négy alkalomból álló sorozat része, ahol minden foglalkozás az adott évszak jellegzetességeihez kapcsolódik. Az első találkozó fő témája az őszhöz kapcsolódóan a kukorica és annak környezettudatos felhasználása volt.

Az alkalom egy bevezető beszélgetéssel kezdődött, amelyben a diákok részletes tájékoztatást kaptak az őszi ökotudatos munkálatokról és arról, hogy a kukoricát a megszokottól eltérő módon is fel lehet használni a háztartásban. A tanulók olyan érdekességeket tudtak meg, mint a kukoricabajusz teaként való felhasználása, amely jótékony hatással van a vércukorszint szabályozására, valamint segíthet megfázás és felfázás esetén is.

A bevezető után három tevékenység következett, amely különböző gyakorlati ismeretekből állt. Az első műhely a konyhában zajlott, ahol kukoricás-diós kekszet készített mindenki, majd kukoricalisztből tésztát gyúrtak és sütöttek. Természetesen a végén mindenki meg is kóstolhatta a saját készítésű kekszeket, ami nagy élmény volt a résztvevők számára.

A második műhely a gasztronómia világába kalauzolta a diákokat, ahol fűszersókeverékeket készítettek friss fűszernövényekből. A diákok megismerkedtek a rozmaring, kakukkfű, zsálya, bazsalikom és oregánó termesztésével, felhasználási lehetőségeivel és gyógyhatásaival. A kész fűszersókat üvegcsékbe csomagolták, és mindenki hazavihette a saját keverékét. A kóstolás sem maradhatott el: friss házi kenyérre hidegen préselt kukoricaolajat csepegtettek, és megsózták az elkészült fűszersóval.

A harmadik foglalkozás a kézművesség jegyében telt: a diákok kukoricacsuhéból őszi krizantémokat állítottak elő, amelyeket akár a közelgő mindenszentek ünnepére is felhasználhattak díszként. A természetes anyagok látványos dekorációkká alakultak át.

A foglalkozás végére mindannyian számos új ismerettel gazdagodtak, és vidáman, jó hangulatban tértek haza. A szülők is pozitív visszajelzéseket adtak, hiszen gyermekeik lelkesen meséltek az új tapasztalataikról és arról, hogy mennyire jól érezték magukat a program során. Az első alkalom sikeresen megalapozta az egész programsorozatot, hiszen a diákok már nagyon várják a következő szezonális foglalkozást.

A tevékenység az Ökotudatos generáció (Generația eco conștientă, 675/13.06.2024) című pályázat keretében valósult meg.