Szecesszió: egyszerre nézett a jövőbe és merített a múltból

A szecesszió vagy Art Nouveau országonként változó, mégis hasonló jegyeket mutat, és első látásra felismeri a szemlélő. Ez annak köszönhető, hogy az irányzat szándéka mindenhol ugyanaz – mutatott rá Henri de Montety a vasárnapi előadáson. Felmerült az a paradoxon is, hogy a nuveau újat jelent, az irányzat mégis a múlthoz akart kapcsolódni. És mivel minden nemzet a maga múltjával kereste a kapcsolatot, sajátos művészi megközelítések születtek. Kós Károly esetében ez a transzilvanizmushoz vezetett. Az Art Nouveau célja az volt, hogy kiszabaduljon a jelen börtönéből, a modern időből, és visszatérjen a történelemhez, valósághoz, tradícióhoz a globalizációval, absztrakttal szemben. A magyar szecesszió sajátossága, hogy a nemzeti kultúra egyszerre képzett pajzsot a modernitás és az imperializmus absztrakt uralma ellen. Míg Európa az identitáskeresést helyezte előtérbe, Magyarország az elnyomás ellen lépett fel – fejtette ki az előadó.

A 19. század közepén feléledt az érdeklődés a kézművesség iránt, előtérbe került az ősi tudás, a helyi anyagok, a mesterségek (szövés, hímzés, faragás, nyomtatás), az egyszerűbb, józan élet. A kézműves mozgalom gyorsan el is terjedt Európában, és országonként különböző néven vált ismertté: például Franciaországban Art Nouveau, Ausztriában és Magyarországon szecesszió, Németországban Jugendstil, Olaszországban Stile Floreale, az Egyesült Államokban Tiffany, Svédországban Nationalromantik, Oroszországban Stil Modern.

Az Art Nouveau tehát anti-modern reakció, amely igyekezett megtalálni a valóságot a modern absztrakcióban, helyenként elszakadni az imperialista múlttól, a kulturális dominanciától. A művészek a jövőbe néztek, de a múltból merítettek. Magyarországot a keleti és nyugati kultúra találkozása is érdekes helyzetbe hozta. Mivel az osztrák uralom ellen akartak lépni, a lehetséges megoldások között szerepelt, hogy vagy nyugatabbra nyúlnak, Párizsig, vagy a természettel ápolt kapcsolatot hozták színre, vagy – amint Kós Károly is tette – a falu, a népi kultúra világából merítenek. Sok kiváló magyar művész választotta a népi gyökerekhez való visszanyúlást: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Malonyai Dezső, Körösfői-Kriesch Aladár – sorolta Henri de Montety. Hozzátette: Erdélyben különösen éles volt az imperialista uralomtól való elszakadás vágya, a transzilvanisták pedig a népi barokkban találtak megoldást, és a falu a valódi művészet gyártásának helyszínévé vált. Kós identitást és motívumokat keresett a falvakban, arc poeticáját pedig így fogalmazta meg: „Népművészetünk alapja a középkor művészete, nemzeti művészetünk alapja a népművészet.”

Az MCC társszervezőként vett részt a 14. Kolozsvári Magyar Napokon, ahol az Ifjúsági Udvar programjának szervezését vállalta a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ), az Országos Magyar Diákszövetséggel (OMDSZ), az YZ Intézettel, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanáccsal (KMDT) és a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórummal (KIFOR) közösen.