Olvasási idő: 4 perc

Tanulmányi kiránduláson vettek részt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Janus Pannonius Programjának hallgatói október 18–20. között Temesváron. Az élménydús szakmai eseményről Molnár Anna-Boróka és Magyari-Sáska Attila MCC-s diákok számoltak be.

Októberben egy izgalmas tanulmányúton vehettünk részt az MCC-nek köszönhetően Temesváron. A tevékenység már az érkezés napján elkezdődött, ugyanis este a Nagy hagyma című előadást tekintettük meg. A színház épülete gyönyörű volt, az előadott darab pedig rövid időtartama ellenére egy elgondolkodtató szatírát mutatott be egy demokráciában élő társadalom működéséről.

A szombati napot vezetett városnézéssel indítottuk. Az első állomás a város jelenlegi főtere volt, ahol közösen megcsodálhattuk az impozánsan elnyúló Lloyd sort és a Temesvári Nemzeti Színházat, amely homlokzatának különlegességére történelmi vonatkozásban reflektáltak. Második megállóként a Szabadság teret tekintettük meg, ahol a város katonaság által használt épületeit, Szűz Mária- és Nepomuki Szent János-emlékművet és a régi Városházát fedezhettük fel. Ezt követően a Dóm teret látogattuk meg, ahol az építészeti stílusok különös kavalkádját figyelhettük meg, majd a Szent György-székesegyház belső terének megtekintése következett. A városnézést a Mária Terézia-bástya meglátogatásával zártuk.

A délután folyamán két előadásra került sor. Az első előadáson Alexandru Vărzaru, az Európa Kulturális Fővárosa projekt felelőse beszélt a program lefolyásáról, annak kihívásairól, pozitív hozadékáról és a városra gyakorolt hatásáról. Ezután egy kerekasztal-beszélgetés következett Nagy-György Tamással, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatójával, Balázs Attilával, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatójával, Ferencz-Gross Michaellel, a német kisebbség képviselőjével és Adnagi Daviddal, a szerb kisebbség képviselőjével. A beszélgetés fő témája az volt, hogy hogyan működik különböző kultúrák együttélése a városban, mitől jó ez, és miért lehet példaértékű más települések számára. A beszélgetést Istvánfi Szabolcs, az MCC Egyetemi Programjának hallgatója moderálta.

A délután további részében a Faber nevet viselő kulturális központba látogattunk el, ahol a Titkokkal átszőtt („Secrete Întrețesute”) kiállítást tekintettük meg, amely Temesvár egykori textilipari gyárainak történetét és az iparág átalakulását mutatja be. A program keretében román tervezők és szakértők kreatív, fenntartható megoldásokon dolgoztak a textilhulladék újrahasznosítására fókuszálva. A kiállítás során betekintést nyerhettünk a helyi munkások életébe és a fenntartható dizájn jövőjébe.

Utolsó napunkon meglátogattuk a helyi Szerb-Ortodox Püspökséget, ahol lehetőségünk volt beszélgetni az intézmény egyházi képviselőjével, aki röviden ismertette a katedrális építésének történetét, illetve a püspökség jelenlegi helyzetét. Összességében elmondható, hogy a tanulmányút mindannyiunkat számos élménnyel gazdagított, amelynek legnagyobb tanulsága a népek közötti harmónia és segítőkészség volt.