Olvasási idő: 4 perc

A kolozsvári MCC és a budapesti Case Solvers hatodik alkalommal szervezte meg a Problema Solvenda România történelmi témájú problémamegoldó versenyét, online.

A kolozsvári Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a budapesti Case Solvers hatodik alkalommal szervezte meg a Problema Solvenda România történelmi témájú problémamegoldó versenyt, május 15-én, mindenki biztonságára odafigyelve, online. A szervezők Románia egész területéről várták a középiskolás háromfős csapatok jelentkezését. Egy online selejtező forduló után a jelentkezett csapatok közül a legjobb 6 magyar és 6 román anyanyelvű csapat jutott be az elődöntőbe, majd onnan a 2-2 legjobb a döntőbe, ahol egy hosszabb és a megszokottnál komplexebb történelmi problémát elemeztek, majd megoldásukat a szakmai zsűrinek prezentálták. 

A versenyt a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum diákjai, Debrenti Réka, Szilágyi Panna és Lajos Bernadett nyerték, mint a HunyADYék csapat.

A versenyzőknek az volt a feladatuk, hogy I.Napóleon, fracia császár bőrébe bújva hozzanak döntést a portugálokkal kapcsolatban és így gondolják át a kontinentális zárlat eredményeit, illetve a francia hegemóniát.

Az elődöntőben és a döntőben is minden csapatnak tíz perce volt arra, hogy az általuk kidolgozott megoldásokat, stratágiákat bemutatássák, bebizonyítva azt, hogy miért az a módszertan a legjövedelmezőbb. Ez után a szakmai zsűri kérdéseire kellett válaszolniuk. A dr. Lupescu Radu egyetemi docens és a Sapientia EMTE Nemzetközi kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék vezetője és Mihai-Florin Hasan történelem tanár, történész által alkotott döntős zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen a csapatok fej-fej mellett küzdöttek és mindenkinek cask gratulálni tudtak a nyújtott teljesítményért. A szervezők pedig értékelve a diákok szorgalmát idén is minden csapatnak nyereményekkel, díjakkal köszönték meg a befektetett munkát. 

“A Problema Solvenda România verseny úgy gondolom, hogy bebizonyította a középiskolásoknak szervezett megmérettetések palettáján azt, hogy mind online megszervezésben, mind pedig személyes találkozással lebonyolítva megállja a minőségi, kreatív és egyedi versenyek között a helyét. Az idei év esettanulmánya, amely I.Napóleon császárról szólt az eddigi évek legkomplexebb feladata volt és még így is a megadott 72 óra kidolgozási idő alatt alaposan felépített, átgondolt és valósághű alternatív múltat hoztak létre a csapatok.” – mondta el a versenyről Likker Zsuzsanna, főszervező.

A győztes csapat az első pillanatokban nem is akarta elhinni, hogy ők állhatnak a dobogó legfelsőbb fokára, viszont mivel ők voltak azok, akik a legreálisabb, legkidolgozottabb és kiemelkedő stratégiát dolgozták ki az esettnulmányra, ezért máltón érdemelték ki azt, hogy a legjobbak között is ők legyenek a nap győztesei. A nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum diáklányai első alkalommal vettek részt a versenyen és az előző fordulókban is nagyon kiegyensúlyozott eredményekkel rendelkeztek, így nem is volt meglepetés, amikor a szekciójukból ők lettek a döntős csapat, név szerint Debrenti Réka, Lajos Bernadett és Szilágyi Panna, 11. osztályos tanulók.

A verseny végeredménye:
I.díj: HunyADYék - Ady Endre Elméleti Líceum – Nagyvárad (Debrenti Réka, Lajos Bernadett és Szilágyi Panna)
II.díj: Ant(dök)ant - Márton Áron Főgimnázium - Csíkszereda (Bartha Gréta, Ördög Kinga és Márton Krisztina)
III.díj: Carpathian Hawks - Mihai Viteazul Katonai Líceum – Gyulafehérvár (Popa Daniel-Vasile, Tănase Mario és Tuță Dumitru Adi Gabriel)
Különdíj: The Carpathian Lions - Mihai Viteazul Katonai Líceum – Gyulafehérvár (Hartzos Călin Tiberius, Nicoara David Traian és Tudor Emanuel)

Gratulálunk minden csapatnak és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban is!