Tematikus jogi konferencián emlékezett meg az MCC a 80 éve történt észak-erdélyi holokausztról

Észak-Erdélyben a zsidó lakosság száma hozzávetőlegesen 164 000 fő volt. Az 1944-es gettósítási és deportálási kampány itt különösen gyorsan zajlott, az első napokban 72 328 zsidót gyűjtöttek össze, majd végül 131 639 személyt szállítottak deportáló vonatokkal a haláltáborok felé, 45 szerelvényen. A túlélők száma 15 000 és 40 000 fő közé tehető. Hogyan történhettek meg ezek a szörnyűségek?

Az MCC Holokauszt és jog című konferenciáján 11 szakember elemezte alaposan a témát: dr. Aniceto Masferrer, a Valenciai Egyetem professzora; dr. Horváth Attila alkotmánybíró, jogtörténész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora; dr. Ida Ferrero, a Torinói Egyetem kutatója; dr. Schweitzer Gábor, az NKE tanára, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa; dr. Nicolae Drăgușin, az Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Intézet kutatója; Veszprémy László Bernát történész, az MCC Corvinák folyóiratának főszerkesztője; Kovács Bence Zsolt, a Miskolci Egyetem doktorandusza; dr. Gellért Ádám jogász, a budapesti Erőszakkutató Intézet ügyvezetője; Kiran Mohandas Menon, az International Nuremberg Principles Academy főtisztviselője; dr. Székely János, a Sapientia EMTE adjunktusa és dr. Veress Emőd jogász, egyetemi tanár, a Sapientia EMTE és az MCC oktatója. Az esemény megnyitóján dr. Bethlendi András, az MCC erdélyi akadémiai ügyeinek igazgatója és dr. Veress Emőd, az MCC oktatója és munkatársa köszöntötte a közönséget.

Tragédiához vezetett a jog és politikai hatalom torz kapcsolata

„A jog torzított formáját alkalmazták. A történelem e sötét időszakában a jogot, amelynek védelmeznie kellett volna, rendeltetésétől eltérítették, és végzetes fegyverré vált azoknak a kezében, akik faji ideológiát és gyűlöletet hirdettek” – jelentette ki dr. Veress Emőd, az esemény szakmai kurátora, hozzátéve, hogy a konferencia az emlékezés mellett a joggal való visszaélés megértését is szolgálja.

Dr. Aniceto Masferrer előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a 20. század volt a legtragikusabb az emberiség történelmében, több mint 120 millió halottal. Ebből a nagy diktátorok, mint Sztálin, Mao Ce-tung és Hitler több tízmillió ember halálát okozták. A professzor szerint túl egyszerű megoldás csupán a diktatúrákat okolni. Úgy véli, érdemes mélyebben megvizsgálni a jog és hatalom kapcsolatát. Ez viszont bonyolult, hiszen a jognak a politikai hatalom fölött kell állnia, miközben az állam, a politikum szabja azt meg. „A liberalizmustól a teljes jogfosztásokig jutottunk. A jog eszköz volt egy olyan állam kezében, amely szinte bármit megtehetett. A minden embert szolgáló közjó nélkül csak a körülményektől függött, hogy ezek a dolgok megtörténtek” – fejtette ki a szakember.

A jog erkölccsel és kultúrával való kapcsolata mellett fontos megérteni az emberi természet jelentőségét, és felmérni, hova vezet ennek elutasítása. Aniceto Masferrer rámutatott: emberi természet nélkül nincs közjó. Közjó nélkül pedig minden relatívvá válik, beleértve a jogot is, amely csak formalitás, alku tárgya lesz. Ilyen esetben az államhatalmat sem korlátozza semmi, a jog a politika és az érdekek szolgálatában áll.

Minden országban egymás után szinte varázsütésre születtek meg a diszkriminatív törvények, sőt ott is kellett zsidótörvényt, antiszemita kampányt alkalmazni, ahol nem volt jelentős zsidó közösség. „Amikor maga a jogszabály erkölcstelen, törvénytelen, semmilyen emberi méltóságot nem tartalmaz, ott megáll a tudomány, nincs kiút, hogy valamilyen módon igazságot szolgáltatnak. Itt van vége az emberi reménynek” – hangsúlyozta dr. Horváth Attila alkotmánybíró.

De hogy jutott el idáig Európa? Az első világháború traumatikus hatása kisugárzott a második világháborúra és az eseménysorozatokra is. Minden felnőtt férfit kihajtottak a frontra, megszokták az erőszakot, halált, a háborúban uralkodó terrort. Ott nem volt jog. Sokan látszólag épségben tértek vissza, de a lelki sérüléseket nem mérték fel, nem foglalkoztak velük – fejtette ki a jogtörténész. Úgy véli, nem véletlen, hogy az összes diktátor háborús veterán.

Kezdetek Magyarországon – „Azok ellen használták a jogi intézményeket, akik hátrányos helyzetbe kerültek”

Magyarországon a 19. századtól erőteljes volt a zsidó közösség asszimilációja, a bevett vallások közé került, felsőházi képviseletet is kaptak, sokan anyanyelvükként használták a magyart. Látványos bizonyíték, hogy Trianon után a felvidéki zsidó lakosság 99 százaléka magyarnak vallotta magát az arányszám növelése érdekében.

Az első világháború hozta meg a fordulatot: a szenvedések, csalódások mellett a munkanélküliség, szegénység is jelentősen megnőtt, az elcsatolt területekről 400 ezren menekültek az anyaországba. Elkezdődött a gyűlöletkeltés, egyre erősebb lett az antiszemitizmus, bűnbakként hivatkoztak a zsidóságra, a lakosság pedig fogékonyabb volt az emberellenes propagandára. Ezt szította is a náci Németország, elkezdte támogatni a szélsőséges újságokat, szervezeteket, miközben erősítette az antiszemita, németbarát propagandát.

Bár Magyarországon már 1920-ban született törvény arra, hogy egyes szabad értelmiségi pályákon csökkentsék a zsidók számarányát, a Rubiconon való átlépés az 1938-as első zsidótörvénnyel történt meg. Megindult az áradat, és egyre rosszabb lett a helyzet. A címéből nem tűnik fel a rendelet súlyossága, sőt álszent magyarázatokkal próbálták enyhíteni, bár a tíz paragrafus egymás után hozta a diszkriminatív intézkedéseket. Sajnos kevesen tiltakoztak ellene. A jogfosztásokat a kormányzat azzal indokolta, hogy a zsidóság „felfogásban, érzésben és egész szellemi habitusában nem tudott a hazai népesség egyéb rétegeihez idomulni.”

A későbbi rendeletek tönkretették a magyar társadalmat, erodálták az emberi viszonyokat is. „A jognak az lenne a lényege, hogy védje a gyengébbet, de azok ellen használták a jogi intézményeket, akik hátrányos helyzetbe kerültek. Teljes mértékben megrendült az emberi méltóságba, magántulajdonba és más jogokba vetett hit ebben a periódusban” – hangzott el.

Diszkriminatív törvények a „közérdek” nevében

Az antiszemita törvények kezdetben a tulajdonhoz, oktatáshoz, munkához való hozzáférést korlátozták, majd teljesen megszüntették azt. Olaszországban például veszélyesnek tartották a zsidók és a nem zsidók közötti interakciókat, megtiltották a vegyes házasságokat, és arra törekedtek, hogy rendre teljesen elszigeteljék a közösséget, visszaszorítsák a gazdasági szerepüket – mondta el dr. Ida Ferrero. Ezek a törvények az olasz alkotmánnyal egyidejűleg létezhettek, mert a kisajátításokat a „közérdek” nevében hajtották végre.

A zsidó lakosok leveleiből az látszik, hogy lehetetlennek gondoltak bármilyen támadást, hiszen jól integrálódtak a társadalomba, vezető pozíciókat töltöttek be egyetemeken, gazdaságban, közéletben, el sem tudták képzelni, hogy jogfosztások érhetik őket. A változást a német befolyás hozta el, és Mussolini személyes hozzáállása, hogy jobban igazodjon a német állásponthoz, katonai támogatáshoz jusson, és megnövekedjen a befolyása. De az 1938-as törvény csak a kezdet volt.

Magyarországon rendre csökkentették az ipari és kereskedelmi vállalatoknál alkalmazható zsidók arányát, a politikai jogaik korlátozásával közel százezren vesztették el választójogukat, kizárták őket a felsőházi képviseletből, és közszolgálati pályára sem léphettek. „A Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája kimutatása szerint 1942. december 31-ig bezárólag nagyságrendileg 90 000-en vesztették el állásukat Magyarországon, ami az eltartott családtagokkal együtt összességében mintegy 220 000 embert jelentett” – közölte dr. Schweitzer Gábor. A szakember hangsúlyozta: a zsidóság kiszorítására irányuló törekvések alkotmányos alapelveket sértettek, szöges ellentétben álltak az állampolgári jogegyenlőség elvével.

A fajvédelmi rendelkezések sorában elsőként „a német vér és német becsület védelméről” szóló törvény jelent meg 1935-ben Németországban. Romániában 1940-ben, Magyarországon pedig 1941-ben rendelkeztek a házasságok tiltásáról, szankcionálásáról, sőt a házasságon kívüli nemi kapcsolatokat is büntették. Állítólag Hitler személyes kérése volt, hogy a házasságon kívüli kapcsolatok esetén csak a férfiakat szankcionálják, komplikált jogértelmezési helyzeteket nyitva meg.

Az anyakönyvvezetők alapos, táblázatokban kidolgozott útmutatást kaptak arról, hogy ki számít zsidónak. A román törvény e vonatkozásban sokkal megengedőbb volt, könnyebb volt a kimentés a zsidó minősítés alól, ugyanakkor a házasságon kívüli kapcsolatot sem tárgyalja. 1941-ben főleg római katolikus és református vezetők szólaltak fel a felsőházban e törvény ellen, miközben a szélsőjobb a korábban megkötött vegyes házasságokat is fel akarta volna bontani. Az antiszemitizmus Romániában és Magyarországon is jelen volt, de erőteljes német ideológiai hatás nélkül nem vagy nem így jöttek volna létre a törvények – véli Veress Emőd.

Míg Magyarországon a zsidóellenes törvényeket megvitatták a parlamentben, és publikálták a hivatalos közlönyben, Romániában nem lehet szövegszerűen rámutatni a holokausztot megvalósító összes rendelkezésre. Ion Antonescu miniszterelnök idején „a hivatalos közlönyben publikált törvényekből lassan írásos, de nem nyilvános rendeletek lettek, majd a csupán szóban továbbadott döntéseken át eljutottak a tisztviselők közötti hallgatólagos megállapodásig. Parlament nem létezett, a sajtót pedig súlyosan cenzúrázták” – vázolta a hazai helyzetet dr. Nicolae Drăgușin. 1939-ben az állampolgárságot is megvonták az erdélyi zsidóktól, 1940-ben pedig, Észak-Erdély visszacsatolásakor éppen ők lettek az első deportáltak.

Lépésről lépésre – a törvényektől a deportálásig

„Míg az oktatási, foglalkoztatási, gazdasági és házassági korlátozásokat törvényekkel hozták meg, a zsidónak minősített lakosság koncentrálása és deportálása már miniszterelnöki és belügyminiszteri rendeletek sokaságával – a normahierarchiában a törvények alatt álló végrehajtási aktusokkal – lett levezényelve” – ismertette a magyarországi eljárást Kovács Bence Zsolt. Az 1939-es honvédelmi törvény lehetővé tette a kormány számára a kivételes hatalom gyakorlását, vagyis hogy háború vagy háborús veszély esetén akár a fennálló törvényektől eltérő rendelkezéseket állapítson meg rendeleti úton. A sárga csillagok kötelező viselését az utazás megtiltása, vagyonelkobzás, majd a gettósítás követte. A miniszteri rendeletek megszegése a honvédelmi törvény szerint legfeljebb kihágásnak bizonyulhatott, amit pénzbírsággal vagy rövid elzárással büntettek. Ezzel ellentétben, a nagyváradi gettó táborrendje – amely több miniszteri rendelet végrehajtását szolgálta – a gettó jogtalan elhagyásáért halálbüntetést írt elő. Ebből is kitűnik, hogy a holokauszt korántsem tekinthető egy jogtiszta folyamatnak.

A német megszállás sokat rontott a már amúgy is elnyomás alatt lévő magyarországi zsidók helyzetén – idézte fel Veszprémy László Bernát. Előbb hamis biztonságérzetet keltettek, félrevezető üzeneteket közvetítettek. „A magyar zsidók nem hibáztathatók azért, hogy bíztak a kormányban, hiszen egy épeszű ember sem feltételezné, hogy meg fogják gyilkolni őket vagy családtagjaikat” – tette hozzá a történész. Legtöbben a deportálás pillanatáig követték a törvényt, de hiába. A torz törvényeket követő zsidóknak kevesebb esélye volt a túlélésre, mint azoknak, akik megszegték.

A koncentrációs táborok a normahiány etalonjai, a jogtalanság megtestesüléseinek számítottak – jelentette ki Kovács Bence Zsolt. Bár léteztek normatív szabályok az élet bizonyos aspektusait illetően (pl. milyen háromszöget vagy csillagot kell viselni), ezek csupán elfedték a táborban uralkodó teljes jog- és létbizonytalanságot és az ottani élet arbitraritását. Mindezek ellenére, azokon a területeken ahol döntési jogkörük volt, a rabok között kialakult egy íratlan – csupán visszaemlékezésekből rekonstruálható –  szokásjog, amelynek alapját az egyenlőség képezte. Ezt példázza a barakkok méretarányos zsúfoltsága vagy az egyelően kiporciózott fejadagok. Ismerünk több olyan esetet is, hogy meglincselték azt, aki ellopta más kiporciózott ételét.

Az eseményen a romák deportálásáról is szó esett: Romániára nem volt jellemző a romaellenes politika a két világháború között, de a háború kezdete után ez megváltozott. Kevesebb mint 90 évvel a romák rabszolgasorból történő teljes felszabadítása után, Antonescu parancsára először statisztikák készültek a romák számáról, majd összegyűjtötték őket a megyeszékhelyen. A népcsoport 10 százalékát deportálták a Dnyeszteren túli területekre. Az intézkedés elsősorban a nomád romákat célozta, a letelepedettek közül csupán a biztos megélhetés nélkülieket és a büntetett előéletűeket vitték el. A deportáltaknak körülbelül fele pusztult el.

A holokausztra adott jogi válaszok – perek, jóvátétel és a nemzetközi jog fejlődése

Az 1945 és 1949 között lezajlott nürnbergi perek, amelyeken a náci vezetők felett ítélkeztek, máig fontos jogi örökséget jelentenek. Az agresszió, népirtás, háborús bűncselekmények, emberiség elleni bűncselekmények meghatározása letette a nemzetközi jog normatív alapjait – mondta el Kiran Mohandas Menon. Szemléletes példát mutatott be: négy történelmi pillanat – a nürnbergi faji törvények, a gyűlések, a perek és az elvek – ugyanannak a kirakósnak a részeit alkotják, amely az atrocitás szimbólumából a felelősségre vonás szimbólumává vált. A szakember hozzátette: „Ez az örökség még mindig él: minden jelentős nemzetközi büntetőjogi pillanatban ott van Nürnberg, és jelen van a közbeszédben is. Erőteljes szimbólum. Az ítéletet a tárgyalótermen túlra, a történelemre tekintve hozták meg.”

Dr. Székely János kifejtette, a nürnbergi per a kelet-európai népbírósági pereknek is mintát, és részben jogalapot is szolgáltatott. A nürnbergi alapvelvek, közöttük a nemzetközi jog természetes személy jogalanyokkal szembeni közvetlen alkalmazása, valamint a háborús bűnök, az emberiség elleni bűnök visszaható hatállyal megtorlásának lehetősége a hagyományos büntetőjog szabályaitól eltérésként lehetőséget biztosított olyan személyek felelősségre vonására is, akik máskülönben rémtetteikért nem lettek volna büntethetők.

Mind Magyarországon, mind pedig Romániában létrehozásra kerültek népbíróságok, amelyek elsősorban jogi képzettséggel nem rendelkező „népbírók” részvételével működtek (bár azokban kis számban Magyarországon szavazati jog nélkül, Romániában pedig szavazati joggal jogász képzettségű bírák is részt vettek). Határozataik perorvoslatnak nem, vagy csupán nagyon szűk körben voltak alávethetők. A legsúlyosabb büntetési formát, a halálbüntetést is kiróhatták a vádlottakra, és e lehetőséggel sok esetben éltek is. A népbíróságok működésének egyrészt a második világháború folyamán atrocitásokat elkövető politikai rendszerrel, és az elkövetőkkel való leszámolás, másrészt azonban a politikai átmenet előkészítése is célja volt. Megalapításuk egyfajta választóvonalként értékelhető, a háborús borzalmakról a lassan beálló szovjet típusú diktatúra felé, amely a népbíráskodás, a rendkívüli helyzet által nemzetközi összehasonlításban is indokoltnak mondható eszközeit utóbb saját céljaira is alkalmazta.

Tevékenységüket a háborút közvetlen követő időszak után rendszerint a rendes bíróságok, illetve azok népbírósági tanácsai vették át. A magyarországi népbíróságok mintegy 27 000 embert ítéltek el, és 322 halálos ítéletet hoztak (ezek körülbelül felét azonban nem hajtották végre). Romániában Kolozsváron és Bukarestben működött népbíróság. Érdekes módon a kolozsvári népbíróság bizonyult tevékenyebbnek, a maga 507 körülre tehető elmarasztaló ítéletével (a bukaresti népbíróság csupán 190 körüli ilyen ítéletet hozott). Sajnálatos módon a népbíróságok iratanyaga Romániában szinte egyáltalán nem kutatható, emiatt a nemzetközi összehasonlítás ezek tevékenysége kapcsán akadályokba ütközik.

Napjainkban „mindenki óvakodik a régi népbíráskodások újravizsgálásától, de amíg Kárpát-medence-szinten nem nézünk szembe a múlt törvényszegéseivel, nem ismerhetjük a teljes képet” – jelentette ki dr. Gellért Ádám. Úgy véli, a történészek közös munkájával kell feltárni, érthetővé és a jövő számára is értelmezhetővé tenni a valóságot.

Aniceto Masferrer szerint „olyan demokráciára van szükségünk, ahol az emberek önállóan gondolkodnak, és nem fogadnak el mindent megkérdőjelezés nélkül.” Horváth Attila arra kérte a leendő jogászokat, hogy a legkisebb diszkriminációt se fogadják el. „A törvények betartásához a legaprólékosabban ragaszkodnunk kell. Amikor valaki mást jogsértés ér, fogjunk össze, segítsük egymást” – biztatta a fiatalokat az alkotmányjogász.

A konferencia egyben az MCC Egyetemi Programjának kurzuskínálatába is beilleszkedett. A diákok a szakmai alkalmon első kézből hallhattak a kutatóktól a múlt század jogi intézkedéseiről, a továbbiakban pedig egy auschwitzi tanulmányi úton mélyíthetik el a tanultakat.