Magyar kultúra határok nélkül – Külföldiek, akik magyarrá váltak szívükben és hivatásukban

Január 23-án, az egy nappal korábbi magyar kultúra napja alkalmából a Mathias Corvinus Collegium (MCC) az Erdélyi Hagyományok Házával közösen szervezett különleges eseményt, amely a magyar kultúra sokszínűségére, egyetemességére és befogadó erejére irányította a figyelmet. Az ünnepség középpontjában három olyan külföldön született személy állt, akik munkájukkal és életútjukkal nemcsak megismerték, hanem gazdagították is a magyar kultúrát, miközben maguk is elkötelezett képviselőivé váltak. Az esemény moderátora Boros Lóránd néprajzkutató, az Almásy László Kultúrtörténeti Kör vezetője volt, aki frappáns kérdésekkel és mélyreható beszélgetésekkel vezette végig a hallgatóságot a vendégek rendkívüli történetein.

Az est egyik vendége dr. Anthony Gall volt, aki Ausztráliából érkezett Magyarországra 1993-ban, és azóta a magyar építészet, pontosabban Kós Károly építészetének egyik legfontosabb kutatójává vált. Az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának dékánjaként és Kós Károly munkásságának elismert szakértőjeként életét annak szentelte, hogy megőrizze és továbbadja a magyar építészeti hagyományokat. Elmesélte, hogy gyerekkorában egy bélyeggyűjtemény kapcsán figyelt fel először Magyarországra, és már akkor megfogta a magyar nyelv különlegessége. Angol anyanyelvűként, illetve mert egy olyan országban nőtt fel, ahol nem hallott más nyelvet, és nem ismert meg határokat, mindig is el akart sajátítani nagyon jól egy idegen nyelvet. A következő lépés egy magyarországi látogatás volt, Kecskemétre, amit magyarországi ösztöndíj, tanulmányok követtek.

Kós Károly építészeti munkái számára nemcsak szakmai inspirációt jelentettek, hanem egy olyan mélyebb kapcsolatot is, amely a magyar építészeti hagyományok tiszteletével és az identitás értékeinek megőrzésével töltötte meg életét. Dr. Anthony Gall beszámolt kutatásairól, amelyek során Kós Károly hagyatékát járta végig Erdélyben, és kiemelte, hogy számára az építészet nem pusztán szakmai tevékenység, hanem egy közösség és kultúra életének lenyomata.

Nem épp másik kontinensről, de Európa másik feléből érkezett a beszélgetésre Limberger Tcha, egy belgiumi szintó roma közösségből származó cigányzenész, aki világszerte ismert virtuóz hegedűjátékáról és a magyar cigányzene, valamint a kalotaszegi népzene iránti szenvedélyéről. Elmagyarázta magáról, hogy flamand szintó származású cigányzenész, aki a nyugat-európai roma közösséghez tartozik, illetve hogy a szintók Nyugat-Európában élő cigányok, akik külön nyelvjárást beszélnek például Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában. Limberger Tcha mesélt arról is, hogy 12-13 éves korában hallott először magyar cigányzenét és népzenét régi lemezekről, és azonnal lenyűgözte ez a különleges világ. Bár sem a magyar nyelvet, sem a kulturális hátteret nem ismerte, ezek a dallamok annyira megérintették, hogy úgy döntött, mélyebben elmerül ebben a zenei hagyományban. Elmondta, 19 éves korában járt először Magyarországon, ahol találkozott híres magyar zenészekkel, és részt vett olyan eseményeken, amelyek végérvényesen elkötelezték a magyar zene mellett. Szavai szerint ahhoz, hogy valaki hitelesen játszhassa a magyar zenét, meg kell értenie annak nyelvi és ritmikai sajátosságait, ezért ő maga is elsajátította a magyar nyelvet, hogy a zenét annak mélységében és gazdagságában adhassa elő. Különleges kapcsolatot alakított ki a magyar cigányzene hagyományőrzőivel, akik befogadták és elismerték.

A harmadik meghívott S. P. O'Mahony, Írország tiszteletbeli konzulja Kolozsváron volt, aki emellett a Román Királyi Margareta Alapítvány igazgatótanácsának tagja és sikeres vállalkozó. Elmondta, hogy az írek és a magyarok kultúrája között számos párhuzam fedezhető fel, különösen a kisebbségi létből fakadó identitástudat terén. Személyes élményeit megosztva elmondta, hogy számára Kelet-Európa, különösen Magyarország és Erdély, nem csupán egy lakhely, hanem egyfajta lelki otthon is. Hangsúlyozta, hogy az ír és a magyar kultúra közös vonása a közösségek ereje, az erős hagyományok tisztelete, valamint az a mély érzelmi gazdagság, amely mindkét nép zenéjében és művészetében megmutatkozik. Ennek kapcsán szóba került az is, hogy bizony a magyarok igencsak szeretnek panaszkodni, siránkozni, és még vigadni is sírva szoktak, ami a külföldieknek gyakran szokatlan. Ennek kapcsán Limberger Tcha megjegyezte, hogy szerinte ennek a sírva vígadásnak megvan a maga fontossága, értéke kulturális szempontból, és jó lenne, ha a rockot, popot hallgató fiatalok sem fejtenék el.

Az este során a meghívottak megosztották tapasztalataikat és gondolataikat arról, mit jelent számukra a magyar kultúra. A beszélgetés során nemcsak az egyéni élmények és sikerek kerültek előtérbe, hanem azok a kihívások is, amelyekkel szembesültek, miközben megismerkedtek a magyar nyelvvel és hagyományokkal. A közönség számára különösen inspiráló volt, hogy mindhárman más-más módon, de mélyen elkötelezettek a magyar kultúra iránt, és tevékenységükkel aktívan hozzájárulnak annak megőrzéséhez és továbbadásához.

A rendezvény záróakkordjaként Limberger Tcha szólókoncerten varázsolta el a közönséget. Az esemény különlegessége abban rejlett, hogy a magyar kultúra nemcsak a beleszületettek kiváltsága, hanem bárki számára megismerhető és befogadható, aki nyitott szívvel fordul felé. A három vendég története azt üzeni, hogy a magyar kultúra egyetemes értékei – legyen szó zenéről, építészetről vagy irodalomról – képesek bárkit inspirálni és gazdagítani. Az pedig, hogy egy ausztrál vagy egy Belgiumból érkezett cigány – ő maga hangsúlyozta, hogy szereti ezt a szót használni – mennyire helyesen és szépen megtanulta a nehéz magyar nyelvet, az egész közönséget meghatotta. A magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepség nemcsak a résztvevők történeteit tárta fel, hanem arra is rávilágított, hogy a magyar kultúra befogadó természete hogyan hozhatja közelebb egymáshoz az embereket, túlmutatva határokon és származáson.