No-go zónák Európában: Az integráció kihívásairól értekeztek Kolozsváron és Marosvásárhelyen

A Migrációkutató Intézet munkatársai (Sayfo Omar, Marsai Viktor és Veres Kristóf György) a Kié itt a tér? című kötetben új aspektusból vizsgálják ezt a napjainkat meghatározó, ezerarcú problémát. A könyv a nyugat-európai párhuzamos társadalmak és városi zárványok kialakulását és társadalmi-gazdasági hatásait elemzi. Tudományos-ismeretterjesztő módon tárgyalja a gettósodás elleni fellépés lehetőségeit, az integráció kihívásait, valamint a biztonságpolitikai szempontokat, melyek eddig kevés figyelmet kaptak a hazai tudományos diskurzusban.

Az eseményeken Marsai Viktor, a könyv társszerzője a nyugat-európai no-go zónák problémáját elemezte, valamint kitért ezek társadalmi hatásaira és veszélyeire, illetve érzékenyítési lehetőségeire. A politikai közbeszéd 2015-ben kapta fel a kifejezést, a szakértő szerint ha Európában nincsenek is konkrét no-go zónák, vannak olyan térségek, ahol a befogadott társadalom írott és íratlan szabályai érvényesülnek, sajátos kulturális környezetet alakítva ki. Számos ország bizonyos térségeiben nem megfelelő a közbiztonság állapota, ettől azonban még nem fog ott no-go zóna kialakulni.

Az etnikai, felekezeti elkülönülés mindig is szerves része volt a legtöbb európai ország történelmének. Az 1950-60-as években Európának szüksége volt külső munkaerőre, akik ideiglenes jelleggel jöttek az adott országba. Sajnos ezek a csoportok nem integrálódtak – a befogadó országok ideiglenesnek tekintették az állapotot, és nem fektettek az integrációs folyamatokba, nem alakultak ki nyelviskolák, a közösségek pedig a városok peremére szorultak.

A sikeres integráció mindig kulcskérdést jelent a befogadó országnak, fontos feltétel továbbá az is, hogy az adott térségnek van-e lehetősége támogatni az integrációs folyamatot. Az európai országokban élő bevándorlók átadják a normakövető magatartást a frissen érkezőknek is, a közösségi vezetők pedig – az integrálódást segítve – összekapcsolják a befogadó társadalmat és az érkezőt. A 2015-ös migrációs hullámban nagyon sok közösség érkezett ilyen vezető nélkül. Németországban például már 60 éve élnek török közösségek, bizonyos utcákban úgy érezhetjük magunkat, mintha Törökországban sétálnánk.

Az európai országoknak történelmi és kulturális okokból eltérő stratégiákat kellett alkalmazniuk a bevándorlók integrációja kapcsán. A szakértő szerint a leghatékonyabb integrációs módszert a dánok alkalmazták: amikor drasztikusan kezdett nőni az eltartott személyek száma, a kialakult közösségekben megvizsgálták a bevándorlók iskolázottsági arányát, felmérték a munkanélküliségi rátát és a büntetett előéletűek számát. A megszabott küszöb fölött a dán kormány célzott intézkedésekkel kezelte a helyzetet. Intenzív nyelvkurzusokat indítottak, foglalkoztatási programokat és képzéseket szerveztek, drasztikus mértékben visszafogták a segélyeket. Megvizsgálták, hogy milyen munkakörökre lesz szükség az elkövetkező években, és azokra a szakmákra tanították be a külföldről érkezőket.

A szakértő szerint a közoktatás az integráció egyik legfontosabb pillére, a sikeres oktatás pedig ott kezdődik, ha a gyerek elmegy az iskolába, és ott is marad. Az elmúlt tíz évben a tömegek egy része olyan országokból érkezett, ahol az államiságnak nincs hagyománya. A probléma akkor kezdődik, amikor klánba szerveződnek, és megjelenik a bűnözés. A kialakult klánok bizonyos esetekben nagyobb védelmet tudnak nyújtani az egyéneknek, mint a közbiztonság. Ez sajnálatos módon azt az üzenetet fogja hordozni, hogy a törzs meg tudja védeni a bevándorlókat, azonban az adott ország rendőre nem biztos.

A beszélgetés záró momentumában az előadó megosztotta nézeteit arról, hogy Európa milyen intézkedésekkel tarthatná kézben a migráció problémáját. Dr. Marsai Viktor úgy véli, hogy az európai határok átjárhatóságának csökkentése, a migrációs politika újragondolása, valamint a gazdasági és humanitárius célok szétválasztása nagymértékben javítana a helyzeten.