Hogyan alakult a román filmművészet a kommunizmustól napjainkig

A román filmművészet a társadalom hű tükreként működik a rendszerváltás óta. Fellelhetőek benne a kommunista cenzúrától a hirtelen jött szabadságon és realista újhullámon át a modern műfajokig az elmúlt évtizedek átalakulásai. Az iparág pedig folyamatosan fejlődik, új kihívások, műfajok és kísérletek jelennek meg benne – mondták el az MCC kolozsvári rendezvényén a tapasztalt szakemberek.

Az elnyomásból a 90-es évek nehézségeibe

A filmeknek fontos szerepe volt a kommunista rendszerben. Ceaușescut érdekelte a filmművészet, és többször is személyesen találkozott a rendezőkkel a 60-70-es években – idézte fel dr. Bogdan Jitea, aki főként a totalitárius rendszerek vizuális propagandáját kutatja történészként. Titóval vagy Sztálinnal szemben azonban a román diktátor nem egyezett bele, hogy eljátsszák az alakját a vásznon, pedig voltak rá próbálkozások, hogy fiatal forradalmárként mutassák be.

Az 1990-es években az államilag finanszírozott és irányított filmgyártás egy szabad, ám gazdaságilag sérülékeny és széttöredezett iparággá alakult Romániában. „Úgy tűnt, hogy a szabadságban azokat a nagyszabású műveket is végre vászonra vihetik, amelyeket a kommunizmus betiltott, azonban a forradalom utáni átalakulások miatt összeomlott az iparág. Nehéz időszak volt ez a fiatal rendezők számára, akik közül csupán 2-3 folytatta később a filmezést” – tette hozzá Bogdan Jitea. A stúdiókat privatizálták, anyagi gondok jelentkeztek, a rendezők pedig kénytelenek voltak egy kemény versenykörnyezetben alkotni.

„Mértéktelen rablás volt. Ahogyan a gyárakat fillérekért adták el, ugyanaz történt a filmművészettel is. A stúdiókat privatizálták, de az erőforrások eltűntek” – fejtette ki Tudor Giurgiu, a TIFF alapítója. Bogdan Jitea kiemelte, hogy ebben az időszakban a filmesek a grandiózus, társadalmi átalakulásokat bemutató narratíváktól az intim történetek és hétköznapi élethelyzetek felé fordultak. Ez a váltás pedig nemzetközi elismerést hozott a román filmművészetnek.

A román újhullám: a hazai kritika és a nemzetközi elismerés ütközése

A beszélgetés egyik fő témája a román újhullám volt, amely olyan filmekkel indult el, mint A zseton és a beton/Marfa și banii (2001, Cristi Puiu) vagy a 4 hónap, 3 hét, 2 nap (2007, Cristian Mungiu). Ezeket az alkotásokat a brutális realizmus és minimalista stílus jellemzi, kendőzetlenül mutatták be a valóságot, nehézségeket, munkanélküliséget. A filmesek nem akartak nagy társadalmi képet festeni, inkább személyes történetekre fókuszáltak, névtelen középosztálybeliek életét, családi történeteket mutattak be, amelyeken át hűen tükrözték a posztkommunista időszakot. Tudor Giurgiu elmondta, a Csigák és emberek (Despre oameni și melci) filmjében is jelen van a háttérben a tágabb társadalmi kép, hiszen láthatjuk benne a változóban lévő világot, az eltűnő munkásréteget, a kilátástalanságot.

Míg az újhullámos alkotások a nemzetközi fesztiválokon sikert arattak, a hazai kritikusok nem nézték jó szemmel, sőt gyakran azzal vádolták a filmeket, hogy rossz fényben tüntetik fel Romániát. „A zseton és a beton után sok értelmiségi és tisztviselő panaszkodott, hogy a filmekben csúnyán beszélnek. Az, hogy az emberek az utcai nyelvet használják, ellenállást váltott ki, mintha a filmesek túlléptek volna egy határt. Ezeket a filmeket teljesen elutasították az országban” – fűzte hozzá Tudor Giurgiu.

A rendező megjegyezte, hogy bár a román közönség kezdetben szkeptikus volt, a nemzetközi díjak növelték az érdeklődést az újhullámos filmek iránt. Cannes és Berlin fesztiváljai kulcsszerepet játszottak a román filmművészet világszintű elismerésében. Ezen túlmenően a fesztiválokon való jelenlét révén az újhullám stílusa más országok, például Törökország és Görögország rendezői számára is inspirációt jelentett.

Sokszínűség és kihívások a mai román filmművészetben

Ma a román filmipar sokkal változatosabb, mint korábban. Nemcsak szerzői filmek készülnek, hanem a különböző műfajokban is sikeres alkotások kerülnek vászonra: vígjátékok, horror vagy akár akciófilmek is. Ennek ellenére a finanszírozás továbbra is nagy kihívás.

A történelmi filmek is érdekes kérdéseket vetnek fel. Bogdan Jitea rámutatott, a kommunizmus idején készült történelmi filmek többsége – a rendszer propagandáját szolgálva – hamis narratívát közvetített, ma azonban olyan rendezők, mint Radu Jude vagy Tudor Giurgiu kritikus és új megközelítéseket hoznak a román történelem feldolgozásába. A szakember szerint az emlékezetmegőrzés érdekében folyamatos párbeszédnek kell lennie a történészek és filmkészítők között. Tudor Giurgiu elárulta, hogy egy kevésbé ismert, de releváns eseményről, az 1941-es, Fântâna Albă településen történt mészárlásról szeretne filmet készíteni. A szakember szerint „folyamatosan szükség van pénzre és erőforrásokra ahhoz, hogy a filmesek történelmileg hiteles filmeket készítsenek.”

Az eseményen a közönség részéről elhangzott kérdések rávilágítottak arra, hogy igenis van érdeklődés a hazai filmek iránt, hiszen ezek fontos szerepet játszhatnak a kollektív emlékezet megértésében is.