Tisztesség és teljesítmény – A tanítás rejtett kérdései a sepsiszentgyörgyi pedagóguskonferencián

A szakmai program dr. Dósa Zoltán pszichológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Székelyudvarhelyi Kihelyezett Tagozata vezetőjének előadásával kezdődött, ahol olyan neveléssel kapcsolatos témákat érintett, amelyek pedagógusokat, szülőket egyaránt foglalkoztatnak. Az előadó a fejlődő gyermeki értelem különlegességét taglalta, és arról is beszélt, hogy hol húzódnak az ámulat határai, vagyis meddig csodálhatjuk a gyerekek természetes tanulási folyamatait anélkül, hogy túlzott elvárásokat, vagy „címkéket” tennénk rájuk.

A szakember humorral, szemléletes példákkal mutatott rá arra a tényre, hogy a gyermekekről alkotott képünk folyamatosan változott a történelem során, és ezzel együtt az elvárások is magasabbak lettek. Az előadó úgy véli, hogy napjainkban számos esetben hajlamosak vagyunk túlértékelni vagy épp alábecsülni a gyerekeket, miközben a tanulás, az agyi információfeldolgozás és a viselkedésformálás folyamatai mindenkinél másképp működnek. A szülői elfogultság kérdése is felmerült az előadás során. A tanár–diák kapcsolat minősége, a generációk közti ütközési pontok, szabályok révén, az iskola nemcsak tudást ad át, hanem formálja is a gyermek önképét, világhoz való viszonyát. A legfontosabb talán az lenne, hogy ne a teljesítményt, hanem magát a tanulás folyamatát értékeljük – hiszen a valódi csoda nem az egyéni kivételességben rejlik, hanem abban, hogy a gyermek felfedezi és értelmezi a világot.

A tartalmas előadást két választott műhelymunka követte. Az első tevékenység alatt dr. Dósa Zoltán az iskolai csalásról tartott interaktív foglalkozást a pedagógusoknak. A workshop barátságos, meghitt légkörben zajlott. Közvetlen beszélgetés formájában az iskolai csalás különböző formáit és az erkölcsi dilemmákat taglalta az előadó, amelyek a diákokat és a tanárokat egyaránt érintik. A köztudatban az a meggyőződés él, hogy a csalás egyéni erkölcsi döntés kérdése – van, aki tisztességes, és van, aki nem –, de világossá vált, hogy ennél jóval összetettebb a helyzet. Az iskolában maga a rendszer teremti meg a csalás feltételeit. Az oktatás teljesítményorientáltsága, a jegyek mindenhatósága és az állandó versenyhelyzet egyfajta rejtett üzenetet hordoz: az eredmény a legfontosabb, és ha ezt bármi áron el kell érni, az sem feltétlenül probléma. Nem azért csalnak a diákok, mert nem akarnak tanulni, hanem mert úgy érzik, a siker mértéke kizárólag a többiekhez képest értelmezhető – és ha ez a cél, akkor a módszer már másodlagossá válik.

A kiscsoportos megbeszélések során rengeteg érdekes vélemény hangzott el a csalás különböző formáiról: puskázás, plágium, információszivárogtatás, cinkosság, sőt a tanár egyéni vagy csoportos megtévesztése is. A „csaló diák prototípusának” vizsgálata során kiderült, hogy a csalás nem a lusta vagy motiválatlan diákok sajátja – éppen ellenkezőleg! A teljesítményorientált, leleményes, kockázatvállaló, éber tanulók sokszor azért csalnak, mert túl nagy a nyomás rajtuk. A szenzoros élménykereső, extrovertált diákok és az introvertált, stratégiai gondolkodású tanulók is más-más módon közelítenek a csaláshoz. A résztvevők mindannyian egyetértettek abban, hogy a korrekt, tisztességes tanár, aki érthető szabályokat állít fel és példát mutat, sokkal inkább visszaszorítja a csalást, mint az állandó ellenőrzés vagy túlzott szigor. A formatív értékelés gondolata is felmerült – mennyivel motiválóbb lenne, ha a diákok saját fejlődésükhöz mérhetnék magukat, nem pedig egymáshoz. A workshop végére egyértelművé vált, hogy a csalás nem csupán egyéni döntés, hanem rendszerszintű probléma. Ha valóban csökkenteni akarjuk, akkor nem elég csak a diákokat „fegyelmezni” – az egész szemléleten kell változtatni.

A második műhelymunka alatt dr. Szántó Bíborka egyetemi adjunktus és Jére Noémi gyógypedagógus a másságról, az elfogadásról a sajátos nevelési igényű gyermekekről beszélgettek a résztvevőkkel. A szakértők úgy vélik, a meseterápia és a saját élményeken alapuló tapasztalatszerzés hatékony megközelítés lehet, mert nemcsak gyakorlati eszközöket ad, hanem az elfogadás és megértés mélyebb rétegeit is megnyitja. Az inklúzió nem pusztán intézményi elvárás, hanem egy olyan szemlélet, amelynek megvalósításához a pedagógusoknak is támogatásra van szükségük.

Az autizmus témáját gyakorlatias módon közelítették meg a szakértők. Gyakori, hogy az autizmussal élő személyek eltérő fejlődése és működése okán az érzékszerveik túlságosan kifinomultak: érzékenyek a hangokra, fokozott bőrérzékeléssel rendelkeznek stb. Az ingerhatások felerősítésével (pl. dübörgő zene alatt szöveges feladatok végzése) azt kívánták érzékeltetni, hogy az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek hogyan észlel(het)ik a külvilág ingereit.

A Mathias Corvinus Collegium Sepsiszentgyörgy mellett Aradon, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Kolozsváron is értékes szakmai programokkal várta a résztvevőket a további pedagóguskonferenciákon. Az alkalmakon előadóként közreműködött: dr. Gergely Orsolya szociológus, a Sapientia EMTE Társadalomtudományi Tanszékének oktatója; Sárközi Andrea, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkénteskoordinátora, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely trénere; dr. Szalay Zsuzsanna tanácsadó tanár, pszichológus, szexuálterapeuta; Szakos Enikő, az MCC Tanuláskutató Intézetének kutatója.