Totalitarizmus, művészet és jog – A propaganda eszközei a 20. századi Olaszországban és Romániában

Az MCC kolozsvári központjában lezajlott eseményen dr. Giacomo Pace Gravina, a Messinai Egyetem professzora és dr. Veress Emőd, a Sapientia EMTE tanára, az MCC oktatója átfogó képet adott arról, hogy Mussolini fasiszta Olaszországa és Ceaușescu kommunista Romániája hogyan használta a kulturális és jogi kereteket a narratívák ellenőrzésére, a hatalom megszilárdítására és a történelem átírására.

A művészet mint a propaganda és kontroll eszköze a fasiszta Olaszországban

Dr. Giacomo Pace Gravina előadásában bemutatta, hogyan építették ki az autoriter vezetők közéleti személyiségüket, és miként erősítették az általuk képviselt ideológiát a kulturális manipuláció és jogi reformok segítségével. Mussolini rezsimje ezt a monumentális építészet, a propagandaművészet és a római hagyományokból merítő jogi kódexek révén valósította meg. Mindezzel a hatalmát igyekezett legitimálni, céljául pedig a Római Birodalom újjáélesztését tűzte ki. Szobrok, mozaikok, festmények és filmek mutatták be Mussolinit a legkülönbözőbb szerepekben római császártól az iszlám védelmezőjén át a mezőgazdaságot fellendítő munkásig. Ezek az ábrázolások mind az erőteljes birodalmi narratívát építették.

A monumentális építészet szintén kulcsszerepet játszott a fasiszta propaganda eszköztárában.  Látványos példa az 1942-es Világkiállításra készült római EUR lakónegyed, amely a modernista design és a római birodalom esztétikai elemeinek keverékéből született. A Palazzo della Civiltà Italiana, vagyis a négyzet alakú Colosseum a fasiszta eszmék erejét, rendjét és produktivitását testesítette meg.

A fasizmus művészeti kapcsolata nem csupán a dicsőítésre, hanem a cenzúrára és ellenőrzésre is kiterjedt. A rezsim a lázadó művészek alkotásait „degenerált művészetnek” bélyegezte, elnyomva minden olyan kreatív kifejezést, amely eltért a fasiszta ideológiától. Ugyanakkor azok az alkotások, amelyek a rezsim víziójával összhangban voltak – akár nacionalista témák, akár az igazságosság, a munka és a törvény absztrakt ábrázolásai révén –, ünnepelt és megrendelt művekké váltak.

Olaszország fasiszta időszaka alatt a régészet és a restauráció szintén az imperialista identitás hangsúlyozására szolgált. A mediterrán térség római helyszíneinek feltárásait az olasz történelmi dominancia bizonyítékaként mutatták be. Az ókori emlékek helyreállítása, valamint az új épületek építése a fasizmust Róma dicsőségével kötötte össze.

Az előadás rávilágított a művészet szerepére a jogi üzenetközlésben, amely gyakran elrejtette a demokratikus normák leépítését. A római jog újraértelmezése a fasiszta Olaszországban a jogi szimbólumokat az autoriter uralom eszközévé alakította. Mussolini rezsimje nagyban támaszkodott a római történelem és jog kisajátítására, hogy folytonosságot és legitimitást sugározzon. A római jog retorikai eszközzé vált, amely elfedte a demokratikus alapelvek leépítését és az autoriter kontroll bevezetését. Az úgynevezett Mussolini-kódexek, beleértve az 1942-es Polgári Törvénykönyvet, a római jogi hagyományok modern kiterjesztéseként voltak keretezve, összekapcsolva a fasiszta Olaszországot az ókori Róma nagyságával.

A kommunizmus hatása Romániára

Ceaușescu Romániája hasonlóan alkalmazta ezeket a gyakorlatokat, a nacionalista retorikát államilag irányított művészettel ötvözve, hogy manipulálja a közvéleményt és a történelmet. Mindkét rezsim bemutatta, hogy a jog és a művészet hogyan tudott összefolyni, de nem az igazságszolgáltatás vagy a kreativitás, hanem az elnyomás és az ellenőrzés eszközeiként.

A román kommunizmus, az olasz fasizmussal ellentétben, külső hatásokban gyökerezett, különösen a Szovjetunió második világháború utáni romániai megszállásában. A Kommunista Párt, amely korábban egy kicsi és elszigetelt csoport volt, legfeljebb 2000 taggal, a Vörös Hadsereg jelenlétének köszönhetően jutott hatalomra. Nicolae Ceaușescu, a kommunista mozgalom tagja, később egy olyan rezsim élére emelkedett, amely az élet minden területét – a politikát, a kultúrát, a médiát és a gazdaságot is – igyekezett ellenőrzés alatt tartani.

Az ipar agresszív államosítása, a mezőgazdaság kollektivizálása és a központosított gazdaság bevezetése szinte teljesen felszámolta a magántulajdont. A titkosszolgálatok kulcsszerepet játszottak az ellenőrzés fenntartásában a megfigyelés és megfélemlítés révén. A román kommunizmus egyik sajátos vonása volt, hogy eltért a marxizmus-leninizmus internacionalista retorikájától, és ehelyett – különösen Ceaușescu uralkodása alatt – intenzíven nacionalista megközelítést alkalmazott.

A haladás és fejlődés ígérete ellenére a rendszert a merevség és a stagnálás jellemezte. Például, bár Románia három alkotmányt és számos módosítást vezetett be, ezek a változások nem voltak valódi hatással a hatalom szerkezetére. A rezsim propagandája a dinamizmus és a fejlődés képét festette, a valóság azonban messze állt ettől.

Ceaușescu 1965-ös hatalomra kerülése elindította a személyi kultusz időszakát. A művészetet és a jogi szimbolizmust erőteljesen felhasználták hatalmának legitimálására. A festményeken gyakran isteni alakként ábrázolták őt a történelmi hősök között, megerősítve feltételezett tévedhetetlenségét. Sabin Bălașa festőművész, a „kozmikus romantika” híve jelentős szerepet játszott e mitológiai ábrázolások megalkotásában. Ezzel szemben az olyan művészek, mint Corneliu Baba finoman bírálták a rezsimet, és olyan allegorikus művekkel, mint Az őrült király, szembeszálltak Ceaușescu uralmával.

A román parlament felépítése a rezsim ellenőrizetlen hatalmát példázta. Az 1980-as években, a gazdasági válság közepette épült hatalmas ingatlan a tekintélyelvű uralom és az emberi jogok semmibe vételének szimbóluma volt. A kényszermunka és a tömeges kisajátítás miatt tízezreket kellett kitelepíteni, Bukarestben pedig egész városrészeket romboltak le. A projekt által okozott halálesetek és szenvedések elszámoltatásának hiánya továbbra is élesen emlékeztet a rezsim visszaéléseire.

Az 1989-es forradalom Ceaușescu uralmának végét jelentette, de nem sikerült felszámolni a hatalom szélesebb körű struktúráit, mivel a Kommunista Párt korábbi tagjai továbbra is megőrizték befolyásukat. A totalitárius korszak mély sebeket hagyott a román társadalomban, a felelősségre vonás megoldatlan kérdéseivel, az emberi jogok megsértésével és a propaganda által táplált tekintélyelvűség örökségével.

Az előadás a fasiszta korszakból származó művek újrafelfedezéséről szóló elmélkedéssel zárult, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy ezeket a kulturális műtárgyakat nem a múlt dicsőítése, hanem a diktatúra mechanizmusainak kritikus vizsgálata érdekében kell tanulmányozni. Ez emlékeztetőül szolgál a demokratikus értékek megőrzésére és annak biztosítására, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát.