Sepsiszentgyörgy

Sepsiszentgyörgy

 

Művészet és matematika
Oktató: Csáki Barbara

A következő Fiatal Tehetségek Klubja alkalmon a gyermekek új perspektívából ismerkedhetnek meg a matematikával: nem mindennapos geometriai fogalmak kerülnek terítékre, majd testek építésére tevődik a hangsúly különböző elemekből, végül síkbeli alakzatok rajzolására kerül sor, csokiból. Oktató: Csáki Barbara, MCC-s munkatárs, illetve matematika szakos tanárnő. A kurzus célja a kézügyesség, kreativitás, illetve térlátás fejlesztése.

Játék és tánc
Oktatók: Virág Endre és Virág Imola

A következő Fiatal Tehetségek Klubja alkalmán a főszerep a hagyományoké, néptáncé lesz. A tánc eredetéről, jeles napokról, népszokásokról, népi játékokról, népdalokról tanulhatnak a gyerekek, mindemellett felcsíki és moldvai táncok elsajátítására is sor kerül. Ez alkalomból Virág Imola a Háromszék Néptáncegyüttes oktatója és Virág Endre a Háromszék Néptáncegyüttes igazgatója érkezik hozzánk. Céljuk, a diákok érzelmi, esztétikai, erkölcsi érzelmének fejlesztése, valamint a szülőföld iránti szeretet megtartása, fokozása, hiszen a néphagyományhoz kapcsolódó foglalkozások erősítik a közösséghez tartozás érzését.

Robotok világa
Oktató: Tóth Szilárd

Ezen a márciusi alkalmon a résztvevők megépíthetik saját lego robotjukat. Ezután programozási alapokkal bővíthetik tudásukat, melynek tárgya természetesen az összerakott lego tárgy lesz. Különböző mozgásokra, illetve szenzoros mozgásokra késztethetik majd a gyerekek "őket".

Készülődés a húsvétra
Oktató: Benkő Éva

Ezen az alkalmon a húsvét ünnepére való készülődésre tevődik a hangsúly. Pontosabban a tojásírási technikákkal ismerkedhetnek meg a kisdiákok, miközben az ehhez az ünnephez kapcsolódó szokások és hagyományok világát ismerhetik meg közelebbről.

Dobbanó hangok
Oktató: Ferencz Áron

Ez alkalommal a diákokat ritmusokkal és ütőshangszerekkel vezetjük végig, nemcsak a dobok és a zene, de az egész emberiség fejlődéstörténetén. Megismerkedünk a hang, a csend és a zene fogalmával, azok szerepével a természetben. Elindulunk egy közös úton, hogy megismerjük az állatok zenehangját, hiszen a bemutatott állatok hangja is zeneként értelmezhető. Végigjárjuk az anyagok megmunkálásának szakaszait: hogyan lett a fa, kő, fém hangszer; minden anyaghoz egy ütős hangszercsoportot rendelünk, és azok hangját meghallgatjuk. Szó esik a nyelv keletkezéséről és a hangzó szavaink formáiról. Emberi mivoltunk egyik legfontosabb tulajdonságáról, a tudatosságunkról társalgunk a gyermekek nyelvén. A diákok az interaktív, intenzív, dinamikus és hanghatásokkal teli koncertfoglalkozás után behunyt szemmel, elcsendesülve hallgatják a zenét, dolgozzák fel és mélyítik el az elhangzottakat. A foglalkozás célja, hogy játékos módon mutassa be a zene és az emberiség fejlődésének összefüggéseit.

Környezettudatosság és természetvédelem
Oktató: Szejke Dóra

A foglalkozás keretén belül a gyerekek szó szerint is "körbejárva a témát" mindegyik állomásnál más-más szempontból vizsgálhatják a természetismeret témájához tartozó elemeket. A hangsúly a minél közvetlenebb megtapasztaláson és felfedezésen van, amely az élővilág lényeit és jelenségeit közelebb viheti a tanulókhoz. Interaktív, játékos módszerekkel, a gyerekek készségeit mozgósítva igyekszünk felszítani és megerősíteni kíváncsiságukat és érdeklődésüket, fejleszteni az önálló ismeretszerzés képességét.

Rejtélyes építészet
Oktató: Csáki Bartha Zonga

A kurzus során a résztvevők megismerkedhetnek Sepsiszentgyörgy műemléképületeivel, különös tekintettel Kós Károly épületeire, betekintést nyerhetnek a századelő világába, illetve közelebbről megvizsgálhatják és belakhatják Kós ikonikus építészeti remekművét, a Székely Nemzeti Múzeumot. A városi séta során játékos feladatokkal, drámajátékkal, kvízkérdésekkel és irányított beszélgetéssel segítjük hozzá a gyerekeket épített környezetük megismeréséhez, megszeretéséhez.

Média ismeretek
Oktató: Boldizsár Zeyk Anna

A klubdélutánon tudatosítjuk médiafogyasztási szokásainkat, összehasonlítjuk az online és az offline világot, figyelve ezek pozitívumaira és negatívumaira. Szó lesz hírességekről, a sztársággal járó népszerűség előnyeiről, hátrányairól, betekintünk az intejúkészítés rejtelmeibe, majd a cyberbullying témakörben egy inteaktív társasjátékot is kipróbálunk, amihez elhozhatjátok a kedvenc kisméretű játékbábutokat. Mindez pedig sok-sok játékkal és igazi csapatmunkával fűszerezve várja a kíváncsi klubtagokat.

Ismerkedés a hungarikumokkal
Oktató: Szőts Papp Zsuzsa

Foglalkozásunk célja a hungarikumokkal való ismerkedés. Mindezt Szőts Papp Zsuzsa hungarikum bizottságtag közreműködésével, vezetésével ismerhetik meg a résztvevők. Szó lesz arról, hogy milyen kritériumok alapján kap egy termék hungarikum elismerést és egyáltalán mit is takar ez a fogalom. A gyerekek egy-egy bizottságtag szerepébe bújva fedezhetik fel a részleteket. A tevékenység egyik csúcspontjának ígérkezik néhány hungarikum megkóstolása. Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!

Veresszéki zárónap
Oktató: Kádár Kincső

Fedezd fel velünk a festői Partiumot egy izgalmas gyalogtúra során! Szereted a természetet? Szeretsz új helyeket felfedezni? Érdekel a túrázás? Ha ezekre a kérdésekre igennel válaszoltál, akkor van egy fantasztikus hírünk számodra! Ezúttal egy varázslatos túrára hívunk!